BGE Nemzetközi Gazdálkodás Kar

BGE Nemzetközi Gazdálkodás Kar A Budapesti Gazdaságtudományi Egyetem Nemzetközi Gazdálkodás Karának hivatalos oldala.

Karunk képzési kínálatában
5 alapképzés 🎓, 4 mesterképzés 🎓, 1 felsőoktatási szakképzés 🧑‍🏫, valamint számos posztgraduális és felnőttképzés érhető el. 🇭🇺🇬🇧

🌸 2026. május 21-én ünnepélyes keretek között került megrendezésre a Budapesti Gazdaságtudományi Egyetem Nemzetközi Gazd...
07/06/2026

🌸 2026. május 21-én ünnepélyes keretek között került megrendezésre a Budapesti Gazdaságtudományi Egyetem Nemzetközi Gazdálkodás Karának diplomaátadó ünnepség sorozata. 🎓

✨ A nap folyamán csaknem 200 diploma került átadásra. A második ünnepségen nyolcvan nemzetközi gazdálkodás alapszakos hallgatónkat ünnepeltük. 👏

💛 A hallgatói eskü szövegét Korpácsi Anett olvasta fel, a hallgatók nevében Csácsics-Bor Brigitta Nikoletta búcsúzott az egyetemtől. 🎤

🤝 Végzett hallgatóinkat Kolozsvári Attila okleveles gazdálkodási mérnök-tanár köszöntötte. 🌍

A diplomaátadó ünnepségen kiemelkedő teljesítményéért nívódíjban részesült ✨ Fuchs Hanna Krisztina, nemzetközi üzletfejlesztés specializációs, nemzetközi gazdálkodás alapszakos hallgató.
Szakdolgozatának 📘 címe: Szezonális munkaerőpiac a Balatoni régióban, konzulense 👨‍🏫 Dr. Földi Péter adjunktus volt.

💛 Kedves Frissdiplomásaink! Szívből gratulálunk ehhez a fontos mérföldkőhöz! 🎉 Sok sikert, szakmai kiteljesedést 🌟 és boldogságot kívánunk Mindannyiótoknak! 🍀

🏛️ Alma materetekbe szeret***el várunk vissza Benneteket! 🤗

🌸 2026. május 21-én ünnepélyes keretek között került megrendezésre a Budapesti Gazdaságtudományi Egyetem Nemzetközi Gazd...
06/06/2026

🌸 2026. május 21-én ünnepélyes keretek között került megrendezésre a Budapesti Gazdaságtudományi Egyetem Nemzetközi Gazdálkodás Karának diplomaátadó ünnepsége. 🎓

✨🌼 A nap folyamán csaknem 200 diploma került átadásra. Az első ünnepségen turizmus–vendéglátás felsőoktatási szakképzéses és turizmus–vendéglátás alapszakos hallgatóinkat ünnepeltük.

💛 Az ünnepség egyik legmeghatóbb pillanata a hallgatói eskütétel volt, amelyet Herszényi Glória Fanni olvasott fel. 🌼

🙌 A hallgatók nevében Papp Eszter Krisztina búcsúzott az egyetemtől. 🎓

🤝 Frissdiplomásainkat a szakma nevében Erdei Bálint, a Cityrama utazási iroda társtulajdonos ügyvezető igazgatója köszöntötte. 🌍

A diplomaátadó ünnepségen kiemelkedő teljesítményéért nívódíjban részesült:

✨ Egyed Gréta, turizmus-vendéglátás alapszakos hallgató
📘 Szakdolgozatának címe: Trendvezérelt turizmus - A „Z” generáció figyelmének megszerzése a túravezetésen, konzulense Horváth Vanda mesteroktató volt.

✨ Csabai Evelin Mónika, turizmus-vendéglátás felsőoktatási szakképzéses hallgató, turizmus specializáció.
📘 Projektmunkájának címe: A social média platformok használata a szállodákban a Mystery Hotel Budapest példáján keresztül, konzulense Sipos Erika mestertanár volt.

💛 Kedves Frissdiplomásaink! 🌼 Szívből gratulálunk, és sok sikert és boldogságot kívánunk Mindannyiótoknak! ✨ Alma materetekbe visszavárunk Benneteket! 🎓

🏛️ Esélyegyenlőség a múzeumban – Közösségszervező hallgatóink érzékenyítő programon vettek résztMásodéves közösségszerve...
04/06/2026

🏛️ Esélyegyenlőség a múzeumban – Közösségszervező hallgatóink érzékenyítő programon vettek részt

Másodéves közösségszervezés szakos hallgatóink nemrégiben szinte teljes létszámban látogattak el a Magyar Nemzeti Múzeumba. 🚶 A program középpontjában az esélyegyenlőség és az inklúzió állt: 🤝 a hallgatók azt vizsgálták, hogyan lehet a múzeum mindenki számára nyitott és élő közösségi tér. 🏛️ Kisebb csoportokban dolgozva különböző hátrányos helyzetű látogatók – többek között látássérültek, 👁️ hallássérültek, 🎧 mozgáskorlátozottak ♿ és idősek 👵 – számára terveztek múzeumi programokat.

A szakmai látogatást Dr. Takács Edit és Joós Tamás, a Társadalomtudományi Tanszék oktatói szervezték. 👨‍🏫 Külön öröm volt a résztvevők számára, hogy a foglalkozást egy néhány éve a közösségszervezés szakán végzett múzeumi munkatárs tartotta. 🌟 Személyes példája és szakmai pályája rendkívül inspirálóan hatott a jelenlegi hallgatókra. 💡 A program megmutatta, hogy az esélyegyenlőség megteremtésében a kulturális intézményeknek is fontos szerepük van. 🎭 Ebben a közös gondolkodásban a kreativitás 🎨 és a társadalmi felelősségvállalás ❤️ egyaránt fontos szerepet kapott.

✉️ Volt olyan oktatód, aki többet adott egy jól megtartott óránál?Akitől nemcsak tanultál, hanem aki motivált, támogatot...
02/06/2026

✉️ Volt olyan oktatód, aki többet adott egy jól megtartott óránál?

Akitől nemcsak tanultál, hanem aki motivált, támogatott vagy emlékezetessé t***e az egyetemi éveidet? Most megköszönheted neki! 💛

🔗 Küldj egy üzenetet, névvel vagy akár név nélkül június 30-ig:
https://thank-a-teacher.uni-bge.hu/

🚀 Van egy ötleted, de még nem tudod, hogyan lesz belőle kutatás, TDK vagy akár szakdolgozat? 📚💡 Akkor találkozzunk kedde...
01/06/2026

🚀 Van egy ötleted, de még nem tudod, hogyan lesz belőle kutatás, TDK vagy akár szakdolgozat? 📚💡 Akkor találkozzunk kedden és szerdán!

Az NGK TDK Track június 2-i 🌱 Start Point World Café workshopján segítünk megtalálni az irányt, pontosítani a témát és a kutatási kérdést, miközben tapasztalt oktatókkal és akár leendő mentoroddal is találkozhatsz. ☕🎓

És ezzel még nincs vége! 📅 Szerdai - június 3-i - online workshopunkon megtudhatod, hogyan épül fel egy jó kutatási terv, mire érdemes figyelni, és hogyan kerülheted el a leggyakoribb hibákat. 💻✍️

📖 Ha még nem döntötted el, hogy belevágj-e, olvasd el Gregs Noémi inspirációs beszámolójának első részét.

❓🌟 Miért döntöttél úgy, hogy belevágsz a TDK-ba, és mi volt számodra a legnagyobb hozzáadott értéke? 💬 „Alapképzés alatt megtanultam, hogy szakdolgozatot nem lehet egyik pillanatról a másikra megírni, ezért mesterképzésen már tudatosan úgy álltam hozzá, hogy amint jön egy jó ötlet, szeretném minél hamarabb elkezdeni. Már a második félévem előtt felkerestem a konzulensemet az ötletemmel, mert nagyon érdekelt a téma, és kíváncsi voltam, lehetne-e ebből TDK dolgozatot írni. A fő motivációm az volt, hogy legyen egy fix határidő, amihez tudom tartani magam. Szóba sem jöhetett, hogy olyan dolgozatot írjak, amit később ne tudnék szakdolgozatként is felhasználni. Így lett egy támogató konzulensem Erdélyi Éva tanárnő személyében, egy konkrét időpont, ami egyszerre tűnt távolinak és mégis elég közelinek ahhoz, hogy összeszedjem magam, illetve egy erős motivációm arra, hogy végre nekiálljak ennek a feladatnak. A TDK által teljesen kiléptem a komfortzónámból. Elmélyedtem egy olyan témában, ami azóta is folyamatosan foglalkoztat, kapcsolatokat épít***em, jóval hamarabb elkészültem a szakdolgozatommal, és végül nemcsak a TDK-n, hanem az OTDK-n is első helyezést értem el.”

❓📈 Miben fejlődtél a TDK során? Tudsz konkrét példát mondani? 💬 „Talán a prezentációs készségem fejlődött a legtöbbet. Sokkal lazább és magabiztosabb lettem előadás közben. Alapképzésen a szakdolgozat-védésemet úgy adtam elő, hogy szóról szóra betanultam a szövegemet, annyira izgultam. Ehhez képest a TDK-t angolul, majd az OTDK-t magyarul úgy adtam elő, hogy nem volt két olyan gyakorlás, amikor ugyanazt mondtam volna. Improvizáltam, tudtam miről beszélek, és magabiztosan tudtam képviselni a témámat. Azt sem gondoltam volna korábban, hogy ennyire bele tudok mélyedni egy kutatásba. Az íráskészségem és az angoltudásom is sokat fejlődött, de talán a gondolkodásmódom változott a legtöbbet. Megtanultam, hogy egy témát mennyi oldalról meg lehet közelíteni, és hogy nem szabad túl szűk látókörűen gondolkodni. Rengeteg összefüggést lehet találni különböző témák között, csak engedni kell egy kicsit szabadon gondolkodni magunkat.”

❓🤝 Milyen élmény volt a közös munka a konzulenssel és a TDK közösséggel? Mi t***e ezt különlegessé? 💬 „A közös munka a konzulensemmel nagyon sokat adott nekem. Erdélyi Éva a legjobb konzulens, akit valaha ismertem. Mindenben támogatott, hagyta, hogy kibontakozzak és saját ötleteim legyenek, ugyanakkor ha elakadtam, mindig azonnal segített. A saját tapasztalatával és tudásával rengeteget hozzátett a dolgozat sikeréhez. Volt, hogy késő este is válaszolt a kérdéseimre, és pontosan tudta, mennyire izgulok az előadások előtt, de mindig megnyugtatott és végig hitt bennem. Az OTDK-ra úgy kísért el, hogy közben a saját órarendjét és feladatait háttérbe szorította, csak azért, hogy ott legyen mellettem és támogasson. A TDK közössége is nagyon motiváló. Aki részt vesz ebben, szerintem már önmagában nyertes, mert hatalmas munkát és energiát tesz bele. Érezhető volt, hogy mindenkit hajt a fejlődés és a siker iránti vágy.”

///

🚀 Do you have an idea but are not yet sure how to turn it into a research project, a TDK paper, or even your thesis? 📚💡 Then join us tomorrow and the day after tomorrow!

At our NGK (FIB) TDK Track 🌱 Start Point World Café workshop on June 2, we will help you find your direction, refine your topic and research question, while giving you the opportunity to meet experienced faculty members and even your future supervisor. ☕🎓

And that's not all! 📅 During our online workshop on Wednesday, June 3, you will learn how to build a strong research plan, what aspects to focus on, and how to avoid the most common mistakes. 💻✍️

📖 If you have not yet decided whether to take the leap, read the first part of Noémi Gregs' inspirational TDK story.

❓🌟 Why did you decide to participate in TDK, and what was its greatest added value for you? 💬 “During my bachelor's studies, I learned that a thesis cannot be written overnight. Therefore, when I started my master's programme, I consciously decided that as soon as I had a good idea, I wanted to start working on it as early as possible. Even before my second semester began, I approached my supervisor with my research idea because I was genuinely interested in the topic and curious whether it could become a TDK paper. My main motivation was to have a fixed deadline that would help me stay on track. Writing a paper that I could not later use as my thesis was never an option. As a result, I found a supportive supervisor in Éva Erdélyi, had a specific deadline that felt both distant and close enough to keep me focused, and gained strong motivation to finally get started on this challenge. Through TDK, I completely stepped out of my comfort zone. I immersed myself in a topic that continues to inspire and engage me to this day, built valuable professional connections, completed my thesis much earlier than most of my peers, and ultimately achieved first place not only at the TDK Conference but also at the National Scientific Students’ Associations Conference (OTDK).”

❓📈 In what ways did you develop during TDK? Can you give a specific example? 💬 “Perhaps the skill that developed the most was my presentation ability. I became much more relaxed and confident when presenting. During my bachelor's studies, I delivered my thesis defense having memorized my presentation word for word because I was so nervous. In contrast, I presented my TDK paper in English and my OTDK presentation in Hungarian without ever giving exactly the same presentation twice during practice. I improvised, I knew my topic thoroughly, and I was able to present and defend it with confidence. I also never would have thought that I could become so deeply immersed in a research topic. My academic writing skills and English proficiency improved significantly, but perhaps the greatest change was in my way of thinking. I learned how many different perspectives can be applied to a single topic and that it is important not to approach issues too narrowly. There are countless connections to be discovered between different topics—you simply need to allow yourself the freedom to think more openly and creatively.”

❓🤝 What was it like working together with your supervisor and the TDK community? What made it special? 💬 “Working with my supervisor gave me an incredible amount throughout this journey. Éva Erdélyi is the best supervisor I have ever had. She supported me in every possible way, encouraged me to develop my own ideas, and gave me the freedom to grow, while always being there whenever I needed guidance. Her experience and expertise contributed enormously to the success of my paper. There were times when she responded to my questions late in the evening, and she always understood how nervous I was before presentations. Yet she consistently reassured me and never stopped believing in me. When it came to OTDK, she accompanied me despite having to put aside parts of her own schedule and responsibilities, simply to be there and support me. The TDK community itself was also highly motivating. In my opinion, everyone who takes part is already a winner because of the tremendous amount of work, dedication, and energy they invest in the process. It was inspiring to be surrounded by people who were all driven by a desire to learn, improve, and succeed.”

📚✨ Folytatjuk korábbi TDK-zó hallgatóink inspiráló történeteinek bemutatását! 🌟🚀 Ne felejtsétek: jövő héten felpörög az ...
31/05/2026

📚✨ Folytatjuk korábbi TDK-zó hallgatóink inspiráló történeteinek bemutatását! 🌟

🚀 Ne felejtsétek: jövő héten felpörög az őszi TDK-ra való felkészülés! 📖✍️ A szorgalmi időszak lezárultával jut idő arra, hogy kutatási ötleteitekkel, témátokkal és dolgozatotokkal foglalkozzatok. 🎯

⏳ A korai kezdésnek számos előnye van, de különösen sokat nyerhetnek vele azok, akik a következő tanévben tervezik leadni szakdolgozatukat. Egy jól megválasztott TDK-téma ugyanis könnyen továbbfejleszthető szakdolgozattá, miközben értékes tapasztalatokat, szakmai kapcsolatokat és önbizalmat is ad. 💡🎓

📖 Ha még nem döntötted el, hogy belevágj-e, olvasd el Hamar Eszter Az én TDK élményem avagy „túrázás” a tudományos dolgozatírás hegyein és völgyein című beszámolójának első részét.

❓🌟 Miért döntöttél úgy, hogy belevágsz a TDK-ba, és mi volt számodra a legnagyobb hozzáadott értéke? 💬 „Két szó: legcsodálatosabb konzulens! A szakdolgozatírás kellős közepén, vagy na jó, még az elején voltam, amikor a konzulensem finom célozva megkérdezte, hogy nem szeretnék-e TDK-zni. Ez a gondolat a félév elején már felmerült bennem, de azt gondoltam én ehhez nem vagyok elég ügyes és kitartó. Később, a konzulensem bíztatására újraformáltam magamban a korábbi negatív gondolataimat. Végülis, miért is ne? Legalább úgymond még leteszek valamit az asztalra a diplomázás előtt :) Van veszteni valóm? Nincs! Tapasztalatot és gyakorlatot szerzek ezáltal? Garantáltan! Így hát összeszedtem minden bátorságomat és belevágtam. Számomra a legnagyobb hozzáadott érték maga a folyamat volt. Végigmenni a tervezés, írás és megvalósítás lépésein. Nem volt könnyű, nem volt egyszerű, de jobban megismertem közben magamat és szakmailag is több ismeretre t***em szert.”

❓📈 Miben fejlődtél a TDK során? Tudsz konkrét példát mondani? 💬 „Nehéz megfogalmazni, lassan két éve volt :) A TDK arra tanított, hogy mielőtt belevágnék az írásba, tervezzek, gondoljam ki előre mit szeretnék, azután az úgyis jó sokszor módosul és alakul, gyűjtsek tapasztalatot és merjek másokkal beszélni a választott témáról és segítséget kérni. Interjú- és kérdőívkészítésben mindenképpen fejlődtem.”

❓🤝 Milyen élmény volt a közös munka a konzulenssel és a TDK közösséggel? Mi t***e ezt különlegessé? 💬 „Fantasztikus! A konzulensem a sok-sok egyetemi teendője mellett mindig talált rám időt. Nem csak szakmailag, de lelkileg is folyamatosan támogatott, bátorított és motivált. Voltak pillanatok, amikor elfogyott a magamba vetett hitem, akkor elbizonytalanodtam, hogy ez nekem mégsem fog menni, amikor a könnyebbik utat akartam választani és feladni. Ő végig mellettem állt, és végtelen kedvességével, valamint szívből jövő támogatásával nem hagyta, hogy meghátráljak. Látta bennem azt, amit én nem láttam magamban, és ezért végtelenül hálás vagyok neki. TDK közösségem nem volt. Amikor diploma után dolgozni kezdtem, kiderült, hogy az egyik kolléganőm is megy az OTDK-ra, ott már egymást bíztattuk és motiváltuk, hogy menjünk el, próbáljuk ki, hiszen élmény, lehetőség és tapasztalat, már azzal nyertünk. Ha ő nincs, valószínűleg az OTDK-ra már nem jutok el.”

///

📚✨ We continue sharing the inspiring stories of our former TDK participants! 🌟

🚀 Don't forget: next week the preparation period for the Autumn TDK Conference kicks off! 📖✍️ With the teaching period now over, you can dedicate time to developing your research ideas, refining your topic, and working on your paper. 🎯

⏳ Starting early has many advantages, but it can be especially valuable for those planning to submit their thesis in the next academic year. A well-chosen TDK topic can easily be developed into a thesis while providing valuable experience, professional connections, and self-confidence along the way. 💡🎓

📖 If you have not yet decided whether to take part, read the first part of Eszter Hamar's account, My TDK Experience, or “Hiking” Through the Mountains and Valleys of Academic Writing!

❓🌟 Why did you decide to participate in TDK, and what was its greatest added value for you? 💬 “Four words: the most wonderful supervisor! I was right in the middle of writing my thesis—or, okay, more at the beginning of it—when my supervisor subtly asked whether I would like to participate in TDK. The idea had already crossed my mind at the beginning of the semester, but I thought I was not skilled or persistent enough for it. Later, thanks to my supervisor’s encouragement, I reshaped my earlier negative thoughts. After all, why not? At least I could put one more achievement on the table before graduation :) Did I have anything to lose? No! Would I gain experience and practice from it? Absolutely! So I gathered all my courage and went for it. For me, the greatest added value was the process itself. Going through the stages of planning, writing, and implementation. It was not easy, it was not simple, but I got to know myself better and also gained more professional knowledge along the way.”

❓📈 In what ways did you develop during TDK? Can you give a specific example? 💬 “It is difficult to put into words, it was almost two years ago :) TDK taught me that before I start writing, I should plan, think through what I want to achieve, even though it will change and evolve many times along the way. It taught me to gather experience, to dare to talk to others about my chosen topic, and to ask for help. I definitely improved in conducting interviews and designing questionnaires.”

❓🤝 What was it like working together with your supervisor and the TDK community? What made it special? 💬 “Fantastic! Despite all of her university responsibilities, my supervisor always found time for me. She continuously supported, encouraged, and motivated me—not only professionally but emotionally as well. There were moments when I lost confidence in myself, when I doubted whether I could do it, when I wanted to choose the easier path and give up. She stood by me throughout the entire process and, with her endless kindness and heartfelt support, never allowed me to back down. She saw something in me that I could not yet see in myself, and for that I am infinitely grateful. I did not really have a TDK community. After graduation, when I started working, I found out that one of my colleagues was also going to participate in OTDK. We encouraged and motivated each other to go and try it, because it was an experience, an opportunity, and valuable practice—in that sense, we had already won. If it had not been for her, I probably would not have made it to OTDK.”

30/05/2026

⚽ Ki nyeri a ma este megrendezésre kerülő BL-döntőt? 🐱🐶🐰🐢

A futball ünnepe Budapestre érkezett! 🌍 Több tízmillió szurkoló, telt stadion, világsztárok a pályán! 🎉⚽🌟

⚽ Bőven a kezdőrúgás előtt mi is megtartottuk saját „felkészülési mérkőzésünket”! 📚⚽

A BGE Nemzetközi Gazdálkodás Kar Turizmus és Vendéglátás Tanszékének nyitott ajtós Rendezvényszervezés előadásán május elején 🙌 Marik Péter rendezvényigazgatóval azt jártuk körbe, hogy hogyan kerül ⚽ egy ilyen világesemény egy városba, ⚽ mi történik a kulisszák mögött, és 🏟️✈️🌍🎟️ milyen összetett rendezvényszervezési, turisztikai és logisztikai munka áll egy BL-döntő mögött.

⚽ Több tízezer szurkoló
⚽ Komplex közlekedési és biztonsági rendszerek
⚽ Szálláshelyek és vendéglátás
⚽ Nemzetközi médiafigyelem
⚽ Hónapokon át tartó szervezés

Egy BL-döntő nemcsak sportesemény, hanem a sportturizmus egyik leglátványosabb globális példája is. 🌍🏆⚽

Ma este
🥅 legyen sok gól,
📣 legyen fantasztikus hangulat,
🏆 győzzön a jobbik csapat,
🚇 és ha a városban jártok, vigyázzatok magatokra!

Jó szurkolást mindenkinek! ⚽

📚✨ Véget ért a szorgalmi időszak: kezdődhet a további építkezés!Az őszi TDK-ra készülők számára a következő hetek ideáli...
30/05/2026

📚✨ Véget ért a szorgalmi időszak: kezdődhet a további építkezés!

Az őszi TDK-ra készülők számára a következő hetek ideális lehetőséget jelentenek arra, hogy intenzívebben foglalkozzanak kutatási témájukkal, pontosítsák kutatási kérdésüket és megtervezzék a következő hónapokat. 🚀

‼️ A korai kezdésnek számos előnye van, de azok számára különösen értékes lehet, akik a következő tanévben tervezik leadni szakdolgozatukat. Miért? 🤔

Mert egy jól megválasztott TDK-téma később szakdolgozattá fejleszthető, így:
✅ hamarabb elkezdheted a kutatást,
✅ több időd lesz adatgyűjtésre és elemzésre,
✅ folyamatos szakmai visszajelzéseket kapsz,
✅ és akár a szakdolgozatod jelentős részével is elkészülhetsz jóval a leadási határidő előtt. 🎯

Ha még nem döntötted el, hogy belevágj-e, olvasd el Othmane Belkaid ajánlóját inspirációul:

💬💬💬 “I still remember the mix of excitement and nerves when I decided to join TDK during my second year of my Master’s. As a competitive person by nature, I saw it as a great opportunity to push myself, present my work, and measure up against fellow students. The greatest added value for me was learning how to work under real pressure … tight deadlines, high stakes, and no room for excuses. It also pushed me to finalize my thesis much earlier than most of my peers, since I competed on the same topic, which turned out to be a huge advantage. In terms of personal development, TDK genuinely taught me how to manage stress and perform well under pressure, something no classroom exercise can fully replicate. What made the experience even more special was the community around it. Interestingly, the top three prize winners in the tourism session that year were all my classmates, and despite competing against each other, we were constantly helping one another out. It felt like a healthy competition where everyone still wanted to see everyone else succeed, and that balance is something I will never forget (Shoutout to linh and alen 🫶🏽). On the outcomes side, I genuinely believe that my 2nd place finish and my OTDK nomination played a meaningful role in strengthening my PhD application at the Budapest University of Economics and Business. The most important lesson I took away is simple: hard work always pays off. Finally, to anyone still on the fence, just go for it. Pressure has a way of bringing out your best self, and TDK might just be the push you never knew you needed.”

🔥 Jövő héten felpörög a BGE NGK TDK Track!

📅 Június 2. – Start Point
Egy interaktív World Café workshop keretében segítünk megtalálni a témádat, pontosítani a kutatási kérdésedet, és akár leendő mentoroddal is találkozhatsz. Kvalitatív és kvantitatív kutatás, AI, szakirodalom, témaszűkítés – minden egy helyen. ☕📖

📅 Június 3. – „Neked mi a terved?”
Ezen az online workshopon megtudhatod, hogyan épül fel egy jó kutatási terv, hogyan érdemes elindítani a kutatást, és mire figyelj, hogy elkerüld a leggyakoribb hibákat. 💻🎯

🌟 Akár az idei TDK-ban gondolkodsz, akár a 2027-es szakdolgozatod alapjait szeretnéd most lerakni, ez a két program kiváló lehetőség az induláshoz.

///

📚✨ The teaching period is over – Let the Next Stage of Your Carrier Begin! 🚀!

For students planning to participate in the Autumn TDK Conference, the coming weeks provide an ideal opportunity to focus more intensively on their research, refine their research questions, and plan the months ahead. 🚀

Starting early has many advantages, but it can be especially beneficial for those planning to submit their thesis in the next two semesters. Why? 🤔

Because a well-chosen TDK topic can later be developed into a bachelor's or master's thesis, which means that you can:
✅ start your research earlier,
✅ have more time for data collection and analysis,
✅ receive continuous academic feedback,
✅ and complete a significant part of your thesis well before the submission deadline. 🎯

If you are still unsure whether to get involved, read Othmane Belkaid’s recommendation for inspiration:

💬💬💬 “I still remember the mix of excitement and nerves when I decided to join TDK during my second year of my Master’s. As a competitive person by nature, I saw it as a great opportunity to push myself, present my work, and measure up against fellow students. The greatest added value for me was learning how to work under real pressure … tight deadlines, high stakes, and no room for excuses. It also pushed me to finalize my thesis much earlier than most of my peers, since I competed on the same topic, which turned out to be a huge advantage. In terms of personal development, TDK genuinely taught me how to manage stress and perform well under pressure, something no classroom exercise can fully replicate. What made the experience even more special was the community around it. Interestingly, the top three prize winners in the tourism session that year were all my classmates, and despite competing against each other, we were constantly helping one another out. It felt like a healthy competition where everyone still wanted to see everyone else succeed, and that balance is something I will never forget (Shoutout to linh and alen 🫶🏽). On the outcomes side, I genuinely believe that my 2nd place finish and my OTDK nomination played a meaningful role in strengthening my PhD application at the Budapest University of Economics and Business. The most important lesson I took away is simple: hard work always pays off. Finally, to anyone still on the fence, just go for it. Pressure has a way of bringing out your best self, and TDK might just be the push you never knew you needed.”

🔥 The BGE Faculty of International Business (NGK) TDK Track is kicking off next week!

📅 June 2 – Start Point
In an interactive World Café workshop, we will help you identify your topic, refine your research question, and even meet your future supervisor. Qualitative and quantitative research, AI, literature review, narrowing down your topic – everything in one place. ☕📖

📅 June 3 – “What’s Your Plan?”
During the online workshop we will guide you through the fundamentals of developing a strong research plan, starting your research effectively, and avoiding the most common mistakes. 💻🎯

🌟 Whether you are preparing for this year’s TDK Conference or laying the foundations of your 2027 thesis, these two events offer an excellent starting point.

🚀 Egy kattintás a jövőd felé!A BGE Job&Future már 1 éve segíti a hallgatókat és frissdiplomásokat abban, hogy megtaláljá...
29/05/2026

🚀 Egy kattintás a jövőd felé!

A BGE Job&Future már 1 éve segíti a hallgatókat és frissdiplomásokat abban, hogy megtalálják a számukra legjobb szakmai lehetőségeket. 💼

📌 Gyakornoki helyek
📌 Diákmunka és főállások
📌 Karrierlehetőségek egy helyen

Most pedig még jobban megéri csatlakozni!

🎁 Regisztrálj június végéig, és nyerj értékes nyereményeket!
Indítsd velünk a karriered: a regisztrációhoz csak az e-mail címedre van szükség! 👨‍🎓👩‍🎓

Cím

Alkotmány Utca 9./11
Budapest
1054

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni BGE Nemzetközi Gazdálkodás Kar új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

Megosztás

Kategória