29/05/2026
Megjelent A mozgásszervi károsodások kórtana című új egyetemi tankönyv📚
A mozgásszervi károsodásokat összefoglaló, kifejezetten gyógypedagógus-hallgatók számára készült tananyag utoljára 1990-ben jelent meg. Az eltelt 35 év alatt az orvostudomány és vele a fogyatékossággal élő emberek szolgálatában szorosan együttműködő, széleskörűen értelmezett társtudományok jelentős, új eredményeket értek el, ezek megjelentetése már nagyon időszerű volt.
A mozgásszervi károsodások kórtani ismeretei most jelentősen kibővítve önálló kötetben jelennek meg. A kötet négy nagyobb fejezetre osztva részletesen, ábrákkal, táblázatokkal szemléltetve tárgyalja a csontvázrendszer, az ízületek, az izmok és a kötőszövet, valamint az idegrendszer betegségeit, az egyes betegségcsoportok jellemzőit, típusait, kóreredetét, kitérve a prognózisra és a kezelés formáira is.
A mozgásszervi károsodások kórtana című egyetemi tankönyv gyógypedagógus-, ezen belül is kiemelten a mozgáskorlátozott személyekkel foglalkozó szomatopedagógus-hallgatók részére készült. Szerkezete a funkcionális anatómiai tanulmányok felépítését követi, figyelembe véve a hallgatók megelőzően szerzett ismereteiket. A könyvet emellett haszonnal forgathatják már végzett szomatopedagógusok, valamint a társszakmák képviselői is.
A kötet szerzői dr. Berencsi Andrea egyetemi docens és dr. Kullmann Lajos professzor emeritus.
A kötet kapható a Betűbazár Fejlesztő Könyvek és Játékok Boltja Könyvesboltban és az ELTE Eötvös Kiadó könyvesboltjában.
Bővebben: https://barczi.elte.hu/megjelent-a-mozgasszervi-karosodasok-kortana-cimu-uj-egyetemi-tankonyv