SE Korányi Frigyes Szakkollégium

SE Korányi Frigyes Szakkollégium A Korányi Frigyes Szakkollégium hivatalos Facebook oldala. A Korányi Frigyes Szakkollégium egyszerűen más.

Sokan sokféleképpen próbálták már megfogalmazni a lényegét, de elmondások alapján nagyon nehéz lenne hiteles képet kapni róla. Minden lakójának mást és mást jelent ez a ház, és ami talán még fontosabb, folyton változik. Az alapítók 1985-ben egy olyan szellemi műhelyt hoztak létre a Hársfa utcában, amely nem csak szállást kívánt biztosítani a szakkollégistáknak, hanem saját kurzusai és követelmény

rendszere által lakók minél magasabb szakmai színvonalú képzéséhez is hozzájárult. Szakmailag mindig naprakész, érdeklődő és lelkiismeretes gyógyítókat akartak adni az országnak. Olyanokat, akik a társadalom ügyei iránt sem közömbösek, felelősséget éreznek érte, és tettre is készek. A szakkollégium legfőbb célja ma is az, hogy részt vállaljon a felelős, független magyar értelmiség nevelésében. A hallgatóktól megkövetelt tanulmányi átlag az orvostudomány magas szintű elsajátítását, a kutatómunka a tudományos szemlélet kialakítását, a szakkollégiumi kurzusok pedig a legújabb tudományos és vezetői ismeretek átadását célozzák. A hársfa utcai kollégium patinás épülete ugyanakkor egy alig több mint félszáz tagot számláló, összetartó közösségnek ad otthont. Minden lakó egyaránt fontos résztvevője és alakítója szakkollégium életének, és az elmúlt húsz évben kivívott komoly elismerések elérése éppen ennek a sokszínű, állandóan megújulni képes társaságnak köszönhető.

A ###. Korányi Frigyes Tudományos Fórum megvalósítása egy igazi közösségi összefogás eredménye, amely nem lett volna tel...
11/05/2026

A ###. Korányi Frigyes Tudományos Fórum megvalósítása egy igazi közösségi összefogás eredménye, amely nem lett volna teljes azon partnereink segítsége nélkül, akik elkötelezettek a tehetséggondozás és a hazai orvostudomány jövője mellett. Külön hálával tartozunk kiemelt támogatóinknak, hogy hozzájárultak jubileumi rendezvényünk sikeréhez:

🔹 Richter Gedeon Nyrt.
🔹 Egis Gyógyszergyár
🔹 Novartis
🔹 Béres Gyógyszergyár
🔹 Budai Egészségközpont
🔹 Dr. Rose Magánkórház

Emellett hálásak vagyunk minden további partnerünknek, a díjakat biztosító felajánlóknak, valamint a Semmelweis Egyetem vezetésének, hogy hozzájárultak a konferencia színvonalas lebonyolításához és a hallgatói teljesítmények elismeréséhez.

Nélkületek nem jöhetett volna létre ez a felejthetetlen két nap! 🔬

06/05/2026
A ###. Korányi Frigyes Tudományos Fórum második napján kollégiumunk vendégül látta Dr. Peták Istvánt, aki egy lebilincse...
05/05/2026

A ###. Korányi Frigyes Tudományos Fórum második napján kollégiumunk vendégül látta Dr. Peták Istvánt, aki egy lebilincselő előadás keretein belül beszélt a molekuláris diagnosztika és rákterápia jelenéről, illetve jövőjéről.

Ezúton is köszönjük, hogy elfogadta felkérésünket és inspiráló előadásával gazdagította a résztvevők tudását!

A ###. Korányi Frigyes Tudományos Fórum záróceremóniáján Barabási Albert-László Prima Primissima díjas fizikus, hálózatk...
02/05/2026

A ###. Korányi Frigyes Tudományos Fórum záróceremóniáján Barabási Albert-László Prima Primissima díjas fizikus, hálózatkutató lebilincselő előadásával gazdagodtak a résztvevők. Inspiráló volt megismerni gondolatait; hálásan köszönjük, hogy elfogadta felkérésünket, és megtisztelte konferenciánkat díszelőadóként.

Az esemény folytatásaként a díjazottak átvehették jutalmaikat. Ezúton is gratulálunk a helyezetteknek, és köszönjük mindenkinek a részvételt!

A fórum záróeseményét egy állófogadás koronázta meg, ahol kellemes beszélgetések és finom falatok tették teljessé az estét.

A ###. jubileumi KFTF második napján ugyanolyan lelkesedéssel és a tudomány iránti tisztelettel mutatták be posztereiket...
01/05/2026

A ###. jubileumi KFTF második napján ugyanolyan lelkesedéssel és a tudomány iránti tisztelettel mutatták be posztereiket a résztvevők számos témában. Érdekes előadásokat, új technikákat ismerhettünk meg a délelőtt folyamán az Operatív medicina, Gyermekgyógyászat és Molekuláris onkológia szekciókban. Emellett az esemény új színfoltja volt idén az angol nyelvű szekció, Basic & Clinical Sciences néven.
Délután a Radiológia, Fogorvostudományok, Bioinformatika és adatvezérelt egészségügy, valamint Magatartástudományok, pszichiátria témákban hallgathattunk izgalmas, széleslátókörű előadásokat.
Köszönjük a Bíráló Bizottságok áldozatos munkáját! Minden résztvevőnek gratulálunk, köszönjük, hogy eljöttetek és általatok még színvonalasabbá vált a jubileumi konferencia!

A ###. Korányi Frigyes Tudományos Fórum első napjának szakmai lezárásaként a Richter Gedeon Nyrt. munkatárasait láttuk v...
30/04/2026

A ###. Korányi Frigyes Tudományos Fórum első napjának szakmai lezárásaként a Richter Gedeon Nyrt. munkatárasait láttuk vendégül kollégiumunkban egy kerekasztal-beszélgetés keretein belül. A résztvevőknek lehetőségük nyílt kötetlenül megvitatni a természettudományos életpálya különböző aspektusait, az akadémiai és ipari szféra előnyeit és hátrányait, és a kutatói soft skillek fontosságát is.
Ezúton is köszönjük Dr. Lendvai Balázsnak és Dr. Vizserálek Gábornak, hogy elfogadták a meghívást, és őszinte meglátásaikkal gazdagították a résztvevők tudományos szemléletmódját!

A mai napon megkezdődött a ###. Korányi Frigyes Tudományos Fórum. Az esemény kiemelt célja a tudományos párbeszéd ösztön...
29/04/2026

A mai napon megkezdődött a ###. Korányi Frigyes Tudományos Fórum. Az esemény kiemelt célja a tudományos párbeszéd ösztönzése, amelynek keretében a résztvevők egy-egy egyperces prezentációt követően posztereik mellett, interaktív formában ismertethették kutatásaik részleteit a bírálóbizottság, az érdeklődők és a többi résztvevő előtt.

A ###. Korányi Frigyes Tudományos Fórum első napján az alábbi szekciók zajlottak le:

Immunológia, mikrobiológia
Idegtudományok, neurológia
Szülészet, nőgyógyászat
Kardiológia és angiológia
Biológiai modellek, biofizika
Molekuláris biológia, sejtélettan
Belgyógyászat, onkológia
Gyógyszerfejlesztés, farmakológia

Gratulálunk a színvonalas előadásokhoz, és köszönjük az aktív részvételt!

Ma reggel ünnepélyes megnyitóval kezdetét vette a ###. Korányi Frigyes Tudományos Fórum. Köszöntőt mondott a Fórum szakm...
29/04/2026

Ma reggel ünnepélyes megnyitóval kezdetét vette a ###. Korányi Frigyes Tudományos Fórum. Köszöntőt mondott a Fórum szakmai fővédnöke, Prof. Dr. Merkely Béla rektor úr, konfereciánk egyik alapítója, Prof. Dr. Várbíró Szabolcs, valamint Márka Emese főszervező. A megnyitó zárásaként Husznai Albert és Németh Bori zenés előadását hallhattuk.
Ezúton is köszönjük mindazok elkötelezett munkáját, akik hozzájárultak az esemény megvalósításához! Bízunk benne, hogy az előttünk álló két nap számos tartalmas szakmai eszmecserére, élményre és inspiráló kutatási eredmények megosztására ad majd lehetőséget.
Minden résztvevőnek élvezetes és sikeres konferenciát kívánunk!

Március 15–17. között a Hársfa közössége a Börzsöny mesés tájaira látogatott el.🌳☀️ A közös túrák, főzések, tábortűz mel...
08/04/2026

Március 15–17. között a Hársfa közössége a Börzsöny mesés tájaira látogatott el.🌳☀️ A közös túrák, főzések, tábortűz melletti beszélgetések és a játékok mind hozzájárultak ahhoz, hogy feltöltődve térjünk vissza a hétköznapokba.🥾🍃🔥
Köszönjük a sok csodás élményt és a szervezést!✨

Egy hónap múlva kezdetét veszi a ###. Korányi Frigyes Tudományos Fórum.Kollégistáink nagy lelkesedéssel és elhivatottság...
01/04/2026

Egy hónap múlva kezdetét veszi a ###. Korányi Frigyes Tudományos Fórum.
Kollégistáink nagy lelkesedéssel és elhivatottsággal dolgoznak azon, hogy az idei esemény is magas színvonalon valósuljon meg. Reméljük, Ti is örömmel és érdeklődéssel várjátok a Fórumot, találkozzunk hamarosan!

Cím

Hársfa Utca 59/B
Budapest
1074

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni SE Korányi Frigyes Szakkollégium új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Vállalkozás Elérése

Üzenet küldése SE Korányi Frigyes Szakkollégium számára:

Megosztás