Magatartástudományi Intézet Semmelweis Egyetem

Magatartástudományi Intézet Semmelweis Egyetem A Magatartástudományi Intézet alapvető feladata a magatartástudományi oktatás, kutatás és g

A Magatartástudományi Intézet alapvető feladata a magatartástudományi oktatás, kutatás és gyógyítás intézményi képviselete a Semmelweis Egyetemen. Az Intézet feladatának tekinti a szakterület legújabb kutatási eredményeinek gyakorlati alkalmazását. Kiemelt feladatunk a biopszichoszociális szemlélettel kapcsolatos tantárgyak kialakítása és oktatása a graduális és posztgraduális képzésben, valamint

a hivatásszemélyiség fejlesztése. Közösségi alapú programjainkon keresztül és az egészségpolitikai döntések szakmai hátterének megteremtésével közreműködünk a népegészségügyi folyamatok alakításában. Az orvoslást egyaránt tekintjük természettudománynak és társadalomtudománynak. Képviseljük mind a bizonyítékokon alapuló orvoslás, mind az értékeken alapuló orvoslás kívánalmait. Célunk olyan szemlélet közvetítése, mely lehetővé teszi a betegek, orvosok, egészségügyi dolgozók jogainak megismerését és tiszteletben tartását. A gyógyítás során az egészségpszichológiai és pszichoszomatikus szemléletet érvényesítjük. Küldetésünk a biopszichoszociális és a spirituális dimenziót is magába foglaló szemlélet képviselete az egészségügyi közéletben, az egészségtudatosság erősödésének és az életminőség javulásának elősegítése hazánkban. Legnagyobb erőforrásunk multidiszciplináris közösségünk, melyben több szakma képviselői képesek integrálni a különböző szakterületeken felhalmozott tudást céljaink megvalósítása érdekében.

01/10/2024

Szív Világnapja szeptember 29.
Ne vedd a szívedre! – szívbetegségek és a stressz
Dr. Stauder Adrienne pszichiáter, pszichoterapeuta, SE Magatartástudományi Intézet habil. egyetemi docens; Zakor Tünde kommunikációs szakember, WÉK facilitátor
A Szív Világnapja alkalmából a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézet pszichokardiológia munkacsoportja (Pszichokardiológia munkacsoport – Magatartástudományi Intézet (semmelweis.hu) a szív-és érrendszeri megbetegedések és a stressz közötti összefüggésekre, a stresszkezelés fontosságára hívják fel a figyelmet.

A magyar nyelvben számos kifejezés utal az érzelmi állapotok és a szívműködés közötti kapcsolatra. Ha valakinek megoldatlan problémája van, az „nyomja a szívét”; ha kapcsolati csalódás éri, „fáj a szíve”, a másik „összetöri a szívét”; ha valaki nagyon szomorú „szívszaggatóan sír”. Érzelmi sérülékenységre utal, ha valaki „könnyen vagy túlzottan a szívére veszi” azt, ami bántja; vagy éppenséggel ha nagyon dühösek és tehetetlenek vagyunk, kiszaladhat a szánkon, hogy „mindjárt megüt a guta”.

Mindezeknek a mondásokban megjelenő élményeknek, tapasztalatoknak valós élettani alapja van. Tudományos vizsgálatok igazolják, hogy a tartós stressz, a szorongás, a depresszió, az ellenségesség, a pesszimizmus, a magányosság, a nyugtalan alvás növeli a szív-és érrendszeri megbetegedések és az azokkal összefüggő halálozás kockázatát.

A stressz közvetlen hatásai a vérnyomás emelkedés, az erek összehúzódása, a szaporább és erősebb szívverés, az izomfeszülés, a vércukorszint megemelkedése – ezek felkészítik a szervezetet az „üss vagy fuss” viselkedésre. Azonban ha nem tudunk elfutni, és nem támadunk rá a másikra, és így nem végzünk izommunkát, ráadásul a stresszhatás tartósan fennáll, a szervezet készültségi állapotban marad, ami megterheli a szívet és a keringést. A helyzetet tovább rontja, ha a keletkezett feszültségeinket alkoholfogyasztással, dohányzással, érzelmi evéssel vagy egyéb, az egészségre hosszú távon ártalmas módon kezeljük. Sokszor pont ezért olyan nehéz az önkárosító viselkedések megváltoztatása, az életmódváltás, mert ezeknek a „rossz szokásoknak” rövid távon feszültségcsökkentő hatása van. A sikeres életmódváltás során ezek helyett egyéb, hatékonyabb és egészségesebb feszültség csökkentő módszereket szükséges beépíteni a mindennapjainkba.

Dr. Balog Piroska klinikai szakpszichológus, egyetemi docens Senior Akadémián tartott "A negatív érzelmek és a szívbetegségek" című előadásából többet is megtudhat erről a témáról (https://www.youtube.com/watch?v=gAJwyEW7yis ).

Mi lehet a megoldás, mit javaslunk?

Az első lépés a problémák felismerése, az okok és a következmények tudatos átgondolása. A kardiológiai szakmai irányelvek a pszichoszociális kockázati tényezők felmérését javasolják minden szív- és érrendszeri betegségekben szenvedő betegekben, majd a feltárt problémák kezelését bizonyítottan hatékony magatartásorvoslási módszerekkel.

Gondoljuk át, mely viselkedésünkön szeretnénk változtatni? Milyen stresszhelyzeteket tudunk nehezen kezelni? Tájékozódjunk, milyen lehetőségek vannak a megküzdési képességünk fejlesztésére? Próbáljunk ki, sajátítsunk el különböző feszültség csökkentő, ellazító, stresszkezelő technikákat, és építsük be a mindennapjainkba a számunkra legmegfelelőbbeket.

Sokszor valamilyen relaxációs technika, tudatos jelenlét (mindfulness) módszer rendszeres alkalmazása már elég ahhoz, hogy egyensúlyban maradjunk. A rendszeres testmozgás, akár csak napi félóra séta is hatékonyan csökkenti a testi feszültségeket. Ha a konfliktusok kezelése, az önérvényesítés vagy éppen a pesszimizmus, a negatív érzelmek, a düh kezelése jelent nehézséget, akkor fejlesszük ezeket a készségeinket! Amennyiben jellemző ránk a „rágódás”, a dolgok „túlgondolása”, az önsegítő könyvek olvasása mellett érdemes külső segítséget is kérni. Ahogy az autót is elvisszük szerelőhöz, ha hibajelzést észlelünk, ugyanúgy a testünk, lelkünk jelzéseit is vegyük komolyan és forduljunk orvoshoz, pszichológushoz, mentálhigiénés szakemberhez.

A jó hír az, hogy stressztűrő, stresszkezelő képességünk élethosszig fejleszthető.

Kortól, nemtől, iskolai végzettségtől függetlenül el tudunk sajátítani újabb és újabb a mindennapokban jól alkalmazható stresszkezelő technikákat, bővíthetjük eszköztárunkat, egyre bölcsebbek lehetünk. Azoknak, akiknek ez nehezen megy, számos lehetőségük van „továbbképződni”, ahogy a szakmáját is mindenki folyamatosan tanulja, de emellett részt vehet továbbképzéseken, ahol rövid idő alatt sok hasznos ismeretet szerezhet.

A stresszkezelés, konfliktuskezelés, önérvényesítés, a hatékony kommunikáció, az önismeret fejlesztésére számos tréning, kiscsoportos továbbképzés érhető el. Ilyen például a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézet munkatársai által magyar nyelvre fordított és kulturálisan adaptált Williams Életkészségek® (WÉK) stresszkezelő és kommunikációs készségfejlesztő program, melyet a Duke Egyetemen kifejezetten a szív- és érrendszeri megbetegedések kockázatának csökkentésére dolgoztak ki. A WÉK magatartásorvoslási program hatékonyságát több hazai és nemzetközi tudományos vizsgálat igazolta. (www.eletkeszsegek.hu) Magyarországon pont 20 éve fut a program, eddig már több, mint 7000 ember vett részt a kiscsoportos tréningeken a testi-lelki egészségük megőrzése érdekében. A betegeknek szóló WÉK csoportok kórházi keretek között, illetve betegszervezetek támogatásával valósultak meg szívbetegek, daganatos betegségben érintettek, pszichiátriai betegek számára. A WÉK program emellett kiemelten hasznos, szakmai továbbképzést is jelent segítő foglalkozásúak, pl. egészségügyi dolgozók, pedagógusok, szociális munkások számára. Vizsgálataink alapján valójában minden fokozott stresszterhelésnek kitett munkavállalónak mérhetően javult a mindennapi stresszhelyezetekkel való megküzdése, csökken a feszültségszintje, csökkentek a stresszel összefüggésbe hozható tünetei.

A készségfejlesztő csoportokon való személyes részvétel mellett az önsegítő könyvek és az online önsegítő anyagok is hasznosak. Ezek széles tárháza is rendelkezésre áll. Az ezekből tanultakat is érdemes átbeszélni másokkal, lehetőség szerint egy hozzáértő szakemberrel. A szívbetegségben szenvedők folyamatos támogatást kaphatnak az életmódváltáshoz a SZÍVSN Országos Betegegyesület online és személyes programjainak keretében (www.szivsn.hu).

Zárszóként: vegye könnyedén, de ne vegye félvállról!
A stressz elkerülhetetlen része az életnek, de a kezelésének, a negatív hatások csökkentésének számtalan módja van. Az egészségesebb, stresszmentesebb életért nem kell óriási változtatásokat tennie – apró lépésekkel is sokat tehet a szíve érdekében.
Szeresse a szívét, tegye meg érte az első lépést még ma, a Szív Világnapján!

05/12/2022
29/11/2022

Johanna Petra SZABÓ, Dániel FABÓ, Nóra PETŐ, Anna SÁKOVICS, Róbert BÓDIZS:

ROLE OF ANTERIOR THALAMIC CIRCUITRY DURING SLEEP

Epilepsy Research, Volume 186, October 2022, 106999
DOI: https://doi.org/10.1016/j.eplepsyres.2022.106999

ABSTRACT

Increased attention has been paid to the structure and function of anterior nucleus of the thalamus (ANT), since deep brain stimulation (DBS) treatment for epilepsy launched a decade ago. The efficacy of the treatment on seizure count varies patient from patient and we have limited information on the predictors of better outcomes.

While the thalamus is considered the key brain region responsible for maintaining sleep, ANT was traditionally not involved in this function. Recent experimental and human data point to a possible role of ANT in sleep processes, although the underlying mechanisms are still ambiguous. Beside evaluating the current knowledge on sleep disturbances experienced during ANT-DBS treatment, the search for valid biomarkers primarily resides on a better understanding of sleep circuits implicating ANT and its subnuclei. Hypothetically better selectivity within the target may increase seizure outcomes and reduce psychiatric and cognitive side effects.

Hence, the main scope of this review is to summarize the evidence on the activity measured in the ANT during non-REM and REM sleep. Furthermore, we aim to find shared properties of sleep processes and ANT-related functions examined more thoroughly during wakefulness, such as selective attention and memory.

KEYWORDS: anterior nucleus of the thalamus; DBS; epilepsy; sleep

09/11/2022

"Vágytakaró - Szexualitás a házasságban" előadás
https://www.youtube.com/watch?v=hdeSziIqQfw
Nászéjszaka, mézeshetek – a házasságok elején még szenvedély fűti a
férfit és a nőt is. Aztán ahogyan férjként és feleségként, majd apaként
és anyaként élnek együtt, éveken-évtizedeken át, a tűz csitulhat, vagy
akár ki is hunyhat. Ennek a következménye pedig gyakran házasságon
kívüli kapcsolat vagy válás lehet. Hogyan lehetne ezt megelőzni? Hogyan
őrizhető meg a házasságban a vágy, az intimitás? Az előadás ezekre a
kérdésekre keres válaszokat. Szubjektív nézetek, vélemények helyett
azonban tények, kutatási adatok alapján mutatja be a valódi okokat és a
megoldási lehetőségeket.

Az előadó, Dr. Pilling János pszichiáter, egyetemi docens, a Semmelweis
Egyetem Magatartástudományi Intézetének munkatársa, a Magyar Sz*****is
Medicina Társaság elnöke. Társszerkesztője a Sz*****is medicina című
egyetemi tankönyvnek. Gyakorló pszichiáterként sz*****is zavarok
kezelésével foglalkozik. Előadásában a tudományos ismereteket
szórakoztató formában mutatja be.

18/07/2022

Anna Sákovics, Gábor Csukly, Csaba Borbély, Márta Virág, Anna Kelemen, Róbert Bódizs, Loránd Erőss, Dániel Fabó:
Prolongation of cortical sleep spindles during hippocampal interictal epileptiform discharges in epilepsy patients
Epilepsia, 2022;
DOI: 10.1111/epi.17337

Abstract
Objective
Memory deficits are frequent among patients with epilepsies affecting the temporal lobe. Hippocampal interictal epileptic discharges (hIED), the presumed epileptic exaggeration of sharp wave-ripples (SWR) are known to contribute to memory dysfunctions, but the potential underlying mechanism is unknown. The precise temporal coordination between hippocampal SWRs and corticothalamic spindles during sleep is critical for memory consolidation. Moreover, previous investigation indicated that hIEDs induce neocortical spindle like oscillation. In the present study we aimed to assess the influence of hIEDs on neocortical spindles.
Methods
We analyzed the spindle characteristics (duration, amplitude, frequency) of 21 epilepsy patients implanted with foramen ovale (FO) electrodes during a whole night sleep. Scalp sleep spindles were categorized based on their temporal relationship to hIEDs detected on the FO electrodes. Three groups were created: (i) spindles coinciding with hIEDs, (ii) spindles “induced” by hIEDs, and (iii) spindles without hIEDs co-occurrence.
Results
We found that spindles co-occurring with hIEDs had altered characteristics in all measured properties, they lasted longer by 126 ± 48 ms (mean±std), had higher amplitude by 3.4 ± 3.2 μV and their frequency range shifted towards the higher frequencies within the 13–15 Hz range. Also hIED-induced spindles had identical oscillatory properties with spindles without any temporal relationships with hIEDs. In more than half of our subjects clear temporal coherence was revealed between hIEDs and spindles, but the direction of the coupling was patient-specific.
Significance
We investigated the effect of hippocampal IEDs on neocortical spindle activity and found spindle alterations in cases of spindle-hIED co-occurrence, but not in cases of hIED-initiated spindles. We propose that this is a marker of a pathologic process, where IEDs may have direct effect on spindle generation. It could mark a potential mechanism where IEDs disrupt memory processes, and also provide a potential therapeutic target to treat memory disturbances in epilepsy.
Keywords:
interictal epileptiform discharges, sleep spindle, epilepsy, hippocampus

VágytakaróSzexualitás a házasságbanVideó előadásElőadó: Dr. Pilling János, pszichiáter, a Magyar Sz*****is Medicina Társ...
23/06/2022

Vágytakaró
Szexualitás a házasságban
Videó előadás

Előadó: Dr. Pilling János, pszichiáter, a Magyar Sz*****is Medicina Társaság elnöke

https://webuni.hu/kepzes/vagytakaro-szexualitas-a-hazassagban

Nászéjszaka, mézeshetek – a házasságok elején még szenvedély fűti a férfit és a nőt is. Aztán ahogyan férjként és feleségként, majd apaként és anyaként élnek együtt, éveken-évtizedeken át, a tűz csitulhat, vagy akár ki is hunyhat. Ennek a következménye pedig gyakran házasságon kívüli kapcsolat vagy válás lehet. Hogyan lehetne ezt megelőzni? Hogyan őrizhető meg a házasságban a vágy, az intimitás? Az előadás ezekre a kérdésekre keres válaszokat. Szubjektív nézetek, vélemények helyett azonban tények, kutatási adatok alapján mutatja be a valódi okokat és a megoldási lehetőségeket.

Az előadás a következő címen érhető el:
https://webuni.hu/kepzes/vagytakaro-szexualitas-a-hazassagban

13/06/2022

Péter P. Ujma, Orsolya Szalárdy, Dániel Fabó, Loránd Erőss, Róbert Bódizs:

Thalamic activity during scalp slow waves in humans

NeuroImage 257 (2022) 119325
https://doi.org/10.1016/j.neuroimage.2022.119325

ABSTRACT

Slow waves are major pacemakers of NREM sleep oscillations. While slow waves themselves are mainly generated by cortical neurons, it is not clear what role thalamic activity plays in the generation of some oscillations grouped by slow waves, and to what extent thalamic activity during slow waves is itself driven by corticothalamic inputs.
To address this question, we simultaneously recorded both scalp EEG and local field potentials from six thalamic nuclei (bilateral anterior, mediodorsal and ventral anterior) in fifteen epileptic patients (age-range: 17–64 years, 7 females) undergoing Deep Brain Stimulation Protocol and assessed the temporal evolution of thalamic activity relative to scalp slow waves using time-frequency analysis. We found that thalamic activity in all six nuclei during scalp slow waves is highly similar to what is observed on the scalp itself. Slow wave downstates are characterized by delta, theta and alpha activity and followed by beta, high sigma and low sigma activity during subsequent upstates. Gamma activity in the thalamus is not significantly grouped by slow waves. Theta and alpha activity appeared first on the scalp, but sigma activity appeared first in the thalamus. These effects were largely independent from the scalp region in which SWs were detected and the precise identity of thalamic nuclei. Our results suggest that while small thalamocortical neuron assemblies may initiate cortical oscillations, especially in the sleep spindle range, the large-scale neuronal activity in the thalamus which is detected by field potentials is principally driven by global cortical activity, and thus it is highly similar to what is observed on the scalp.

Key words:
Anterior Thalamic Nuclei, Mediodorsal Thalamic Nucleus, Ventral Thalamic Nuclei, thalamogram, NREM sleep, neural oscillations

Anna VARGA , Edit CZEGLÉDI, Mónika Ditta TÓTH, and György PUREBL: Effectiveness of iFightDepression® online guided self-...
01/06/2022

Anna VARGA , Edit CZEGLÉDI, Mónika Ditta TÓTH, and György PUREBL: Effectiveness of iFightDepression® online guided self-help tool in depression – A pilot study

Journal of Telemedicine and Telecare, first published online: March 18, 2022
https://doi.org/10.1177/1357633X221084584

ABSTRACT

Background:
Depression is one of the leading causes of human misery and disability worldwide. For those fortunate enough to have access to the rapidly expanding World Wide Web, online self-help tools can guide those suffering from depression, with or without professional intervention, to better manage their symptoms and maintain some measure of self-actualization. This study assesses the efficacy of the widely used, online self-help tool, iFightDepression®.

Methods:
A six-week, observational study was conducted with 143 participants (29.4% men, mean age: 37.8; standard deviation [SD]=12.05, range=18–70, years) in three intervention groups, as follows: 1) Treatment As Usual (TAU), 2) TAU combined with access to the iFightDepression® tool (TAU+iFD®), 3) TAU combined with iFightDepression® and weekly phone support (TAU+iFD®+phone). Depression symptoms were measured pre- and post- by Patient Health Questionnaire-9.

Results:
There was a significantly greater decrease of depressive symptoms in both iFD® groups compared to the TAU group (time×group interaction: F(2)=34.657, p < 0.001, partial η2=0.331). The reliable change index calculation identified one participant (0.7%) as having experienced a statistically reliable deterioration in depression. A total of 102 participants (71.3%) showed no reliable change, while 40 participants (28.0%) showed a statistically reliable improvement. Multiple binary logistic regression analysis found odds of reliable improvement to be significantly higher in both iFD® groups compared to the TAU group (TAU+iFD®: OR=18.52, p=0.015, TAU+iFD®+Phone: OR=126.72, p

Background Depression is one of the leading causes of human misery and disability worldwide. For those fortunate enough to have access to the rapidly expanding ...

Cím

Nagyvárad Tér 4
Budapest
1089

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Magatartástudományi Intézet Semmelweis Egyetem új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

Megosztás

Kategória