02/06/2026
🚚🎓 BME On Tour – Szeged, az első állomás! 🎓🚚
Több mint 1000 középiskolás diák vett részt a BME On Tour országjáró roadshow első állomásán Szegeden, amely a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és a Szegedi Szakképzési Centrum együttműködésében valósult meg. ☀️🌳
A nap során a résztvevők bepillantást nyerhettek a BME pezsgő egyetemi életébe, találkozhattak oktatókkal és hallgatókkal, valamint számos izgalmas bemutatón vehettek részt.
🏗️ Az Építőmérnöki Kar standjánál a látogatók:
🔸 földrengésszimulációt figyelhettek meg a rázóasztalon,
🔸 megismerkedhettek geodéziai műszerekkel,
🔸 a Chill Zone-ban pedig kötetlen beszélgetéseken keresztül kérdezhettek hallgatóinktól és oktatóinktól az egyetemi életről, a képzésekről és a mérnöki pályáról.
💙 Különleges pillanat volt látni a sok érdeklődő, kíváncsi fiatalt, akik nyitottan és lelkesen fedezték fel a műszaki felsőoktatás világát.
🚛 A magyar felsőoktatásban valódi kuriózumnak számít, hogy egy egyetem kamionnal indul országjáró bemutatkozó körútra, és személyesen viszi el tudását, közösségét és élményeit az ország különböző városaiba, hogy ott találkozzon a jövő egyetemistáival.
Köszönjük minden látogatónak, szervezőnek, oktatónak és hallgatónak, akik hozzájárultak ehhez a fantasztikus naphoz! 🙌
➡️ Várjuk a folytatást, találkozunk a következő állomáson!