Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Közigazgatási Jogi Tanszék

Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Közigazgatási Jogi Tanszék Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Közigazgatási Jogi Tanszék

Kedves Hallgatóink!A Közigazgatási Jogi Tudományos Diákkör idei, tavaszi félévének második ülésén dr. Sallai Balázs tart...
12/04/2026

Kedves Hallgatóink!

A Közigazgatási Jogi Tudományos Diákkör idei, tavaszi félévének második ülésén dr. Sallai Balázs tartott előadást, aki az „Analóg és digitális iránytű közigazgatási kutatásokhoz” című előadásán keresztül megosztotta velünk tapasztalatait a tudományos kutatás terén.
Elsőkézből kaphattunk tőle ismereteket hiteles módszerekről, alkalmazható eszközökről és tippeket a tudományos munkák készítéséhez, illetve tanácsokat a mesterséges intelligencia okos használatához. Nagyon hasznos, gyakorlatias információkkal gazdagodhatott minden résztvevő.
Az esemény végén a félév fennmaradó részének menete került megbeszélésre.

Mindenkit szeretettel várunk a diákköri eseményekre!🙂

Kedves Hallgatóink!Szeretettel várunk minden érdeklődőt a Közigazgatási Jogi Diákkör következő ülésére, ahol az esemény ...
20/03/2026

Kedves Hallgatóink!

Szeretettel várunk minden érdeklődőt a Közigazgatási Jogi Diákkör következő ülésére, ahol az esemény résztvevőjeként dr. Sallai Balázs tart majd előadást „Analóg és digitális iránytű közigazgatási kutatásokhoz” címmel!

Időpont: 2026. március 24. (kedd) 18:00
Helyszín: A/11-es terem

Mindenkit szeretettel várunk! 😃

Kedves Hallgatóink!A Közigazgatási Jogi Tudományos Diákkör idei tavaszi félévének első előadója Szabó Kinga, negyedéves ...
17/03/2026

Kedves Hallgatóink!

A Közigazgatási Jogi Tudományos Diákkör idei tavaszi félévének első előadója Szabó Kinga, negyedéves jogász szakos hallgató volt. Kinga a Jogi Klinika program közigazgatási ügyszakának korábbi résztvevőjeként, valamint közigazgatási szakmai gyakorlatát már eltöltött hallgatóként osztotta meg ezekkel kapcsolatos élményeit és tapasztalatait.
A jó hangulatú beszámoló minden résztvevőnek hasznos tanulságokkal szolgált. Az esemény hátralévő részében a félév további menete és a későbbiekben tervezett programok kerültek egyeztetésre.

Mindenkit szeretettel várunk a diákkör többi eseményére is! 🙂

Kedves Hallgatóink!❗Az alábbi lehetőségre hívjuk fel a figyelmet❗A Közbeszerzési Hatóság és a Közbeszerzési Döntőbizotts...
27/02/2026

Kedves Hallgatóink!

❗Az alábbi lehetőségre hívjuk fel a figyelmet❗

A Közbeszerzési Hatóság és a Közbeszerzési Döntőbizottság idén tavasszal ismételten nyílt napot szervez március 31-én (kedden) elsősorban nappali tagozatos joghallgatók, valamint a közbeszerzési szakterület iránt érdeklődő hallgatók számára. A nyílt nap keretében egy teljes munkanap eltöltésére van lehetőség.

Helyszín: Közbeszerzési Hatóság irodaépülete (1026 Budapest Riadó utca 5-11.)

A nyílt nap menete:
8:30-9:00: érkezés, közös kávézás és ismerkedés egymással, illetve a Hatósággal
9:00-9:40: a Közbeszerzési Hatóság tevékenységének bemutatása
9:40-10:00: szünet
10-tól kb. 12:00-ig: részvétel a Közbeszerzési Döntőbizottság egy tárgyalásán + a látottak megbeszélése a Döntőbizottság szakembereivel
kb.: 12:00-13:00 ebédszünet
13:00: A Közbeszerzési Hatóság ellenőrzési tevékenységének bemutatása
13:30: részvétel a Szerződés-ellenőrzési Főosztály esetmegbeszélésén
16:00-ig: a nap zárása közösen

Nyílt napra történő jelentkezés: [email protected]
Jelentkezési határidő: március 26. (csütörtök)
Karrier oldal: https://kozbeszerzes.hu/karrier/

A szervezők mindenkit szeretettel várnak március 31-én! 🙂

Kedves Hallgatók! A Közbeszerzési Hatóság önként vállalt feladataként idén ősszel ismét nyílt napot szervez, elsősorban ...
27/10/2025

Kedves Hallgatók!

A Közbeszerzési Hatóság önként vállalt feladataként idén ősszel ismét nyílt napot szervez, elsősorban nappali tagozatos joghallgatók, valamint a közbeszerzési szakterület iránt érdeklődő hallgatók számára. A 2025. november 12-ei (szerda) nyílt nap célja, hogy a terület iránt érdeklődő felsőoktatásban tanuló diákok bepillantást nyerhessenek az intézmény napi működésébe, szervezeti környezetébe, valamint főbb tevékenységi köreibe, ezzel is támogatva őket a későbbi pályaválasztásban.

👔A Közbeszerzési Hatóság az Országgyűlés felügyelete alatt álló autonóm államigazgatási szervként működő, központi költségvetési szerv.

💻A Hatóság feladata, hogy a közérdeket, az ajánlatkérők és az ajánlattevők érdekeit figyelembe véve, hatékonyan közreműködjön a közbeszerzési politika alakításában.

📝További részletek az alábbi képeken keresztül érhetőek el:

Kedves Hallgatóink! Az alábbi lehetőségre hívjuk fel a figyelmet.A Közbeszerzési Hatóság és a Közbeszerzési Döntőbizotts...
14/03/2025

Kedves Hallgatóink!

Az alábbi lehetőségre hívjuk fel a figyelmet.

A Közbeszerzési Hatóság és a Közbeszerzési Döntőbizottság nyílt napot szervez 2025. április 8-án, kedden nappali tagozatos joghallgatók, valamint a közbeszerzési szakterület iránt érdeklődő hallgatók számára. Az esemény keretében lehetőség nyílik bepillantani az intézménynél folyó munkába!

Helyszín: Közbeszerzési Hatóság irodaépülete (1026 Budapest Riadó utca 5.)

A nyílt nap menete:
- 8:30-9:00: érkezés, közös kávézás és ismerkedés egymással, illetve a Hatósággal
- 9:00-9:40: a Közbeszerzési Hatóság tevékenységének bemutatása
- 9:40-10:00: szünet
- 10:00-tól kb. 12:00-ig: részvétel a Közbeszerzési Döntőbizottság egy tárgyalásán és a látottak megbeszélése a Hatóság szakembereivel
- kb.: 12:00 ebédszünet
- 13:00: A Közbeszerzési Hatóság ellenőrzési tevékenységének bemutatása
- 13:30: részvétel a Szerződés-ellenőrzési Főosztály esetmegbeszélésén
- 16:00-ig: a nap zárása közösen

Nyílt napra történő jelentkezés: [email protected]

Jelentkezési határidő: április 2., (kedd)

Karrier oldal: https://kozbeszerzes.hu/karrier/

Sok szeretettel vár minden kedves Érdeklődőt a Közbeszerzési Hatóság és a Közbeszerzési Döntőbizottság! 😊

Kedves Hallgatóink!Az alábbi szakmai rendezvényre hívjuk fel a figyelmet! 😊A Közigazgatási Eljárási Jogi Egyesület (KEJE...
17/02/2025

Kedves Hallgatóink!

Az alábbi szakmai rendezvényre hívjuk fel a figyelmet! 😊

A Közigazgatási Eljárási Jogi Egyesület (KEJE) 2025. március 13-án „A mesterséges intelligencia alkalmazásának lehetőségei a közigazgatásban” címmel szakmai konferenciát szervez. A konferencia programterve csatolva olvasható. A konferencián történő részvétel előzetes regisztrációhoz és a regisztrációs díj megfizetéséhez kötött.

A részvételi díj összege az alábbiak szerint alakul:
− Egyesületi tagok számára: 10.000 Ft/ fő (ez tartalmazza a konferencián való részvételt és az szendvicsebédet)
− Nem egyesületi tagok számára: 12.000 Ft/ fő (ez tartalmazza a konferencián való részvételt és a szendvicsebédet)
− Előadók számára: ingyenes

A regisztráció folyamata:
1) Először regisztrálni szükséges március 10. napjáig az alábbi linken található űrlap kitöltésével: https://forms.gle/K86PMuFaANeqUEAUA
2) A regisztrációs felületen található űrlap kitöltését követően érkeznie kell egy email értesítőnek a regisztrációs díj megfizetésének szükségességéről, illetve a számláról.
A regisztrációs díjat átutalással szükséges teljesíteni az Egyesület alábbi bankszámlájára: 11600006-00000000-80971397 (Erste Bank)
A közlemény rovatba beírandó információ: „Konferencia regisztrációs díj”.
A regisztrációs díj megfizetéséről a KEJE számlát állít ki, amelyet emailben továbbít.
3) A regisztráció akkor sikeres, ha a regisztrációs díj megérkezik az Egyesület számlájára és erről egy visszaigazoló emailben a jelentkező tájékoztatást kap.

Üdvözlettel: DE ÁJK Közigazgatási Jogi Tanszék 😊

TDK HÍREKA Közigazgatási Jogi Tanszék, 2024. 11. 19-én tartotta meg nagy érdeklődéssel kísért helyi TDK konferenciáját, ...
22/11/2024

TDK HÍREK

A Közigazgatási Jogi Tanszék, 2024. 11. 19-én tartotta meg nagy érdeklődéssel kísért helyi TDK konferenciáját, melyen a következő hallgatók szerepeltek Szerzőként és Opponensként:

Bekecs Sándor a nemzeti park igazgatóságok szerepváltozásait dolgozta fel kutatásában, opponense Horgász Imre volt.
Czifra Balázs a helyi önkormányzatok működési zavarainak témakörében írt diákköri dolgozatot, opponense Csendom Zsófia volt.
Pataki Anna Zsófia munkája és előadása az étrend-kiegészítők témakörével foglalkozott, opponense Benke Márk volt.
Szabó Martina a légimentők tevékenysége kapcsán fogalmazott meg gondolatokat, opponense Naszidze Diána volt.
Oláh Antónia az életvitelszerű lakáshasználat aktuális közigazgatási jogi kérdéseit mutatta be, opponense Soltész Tamás volt.

1. helyezett: Czifra Balázs
Különdíjas: Szabó Martina
Legjobb opponens: Soltész Tamás

A Bizottság valamennyi dolgozat OTDK-ra jutását javasolta.

Szeretettel gratulálunk a díjazottaknak és minden résztvevőnek!

Közigazgatási Jogi Tanszék

Szeretettel várjuk az érdeklődő Hallgatókat november 19-én a Közigazgatási Jogi Tanszék TDK konferenciájára!
04/11/2024

Szeretettel várjuk az érdeklődő Hallgatókat november 19-én a Közigazgatási Jogi Tanszék TDK konferenciájára!

❗❗❗ Érdekelnek az összetett jogi kérdések és szeretsz versenyezni, ugyanakkor kreativitásodat is tesztelnéd? Szívesen fo...
18/10/2024

❗❗❗ Érdekelnek az összetett jogi kérdések és szeretsz versenyezni, ugyanakkor kreativitásodat is tesztelnéd? Szívesen foglalkozol olyan ügyekkel, amelyek akár egy hatósági eljárásban is felmerülhetnek? ❗❗❗

Amennyiben igen, akkor a lenti lehetőség Neked való! 😀

Hagyományőrző jelleggel a Közigazgatási Eljárási Jogi Egyesület (KEJE), Országos Közigazgatási Eljárási Jogi Jogesetmegoldó Versenyt (a továbbiakban: Jogesetmegoldó Verseny) hirdet az idei évben is, amelyre egy 50.000 Ft értékű ösztöndíjat alapít. 🏆

A Jogesetmegoldó Versenyre egy fős (nem csapatos) jelentkezéseket várnak a szervezők. A nevezés feltétele, hogy a hallgató aktív jogviszonnyal (BA vagy MA szakos, nappali vagy levelező tagozaton) rendelkezzen valamelyik magyarországi egyetemen.

Jelentkezni 2024. november 15. napjáig lehet a „Közigazgatási Jogi Jogesetmegoldó Verseny” tárgymegjelöléssel jelentkezési lap [email protected] e-mail címre történő elektronikus (pdf-formátumú) megküldésével.

További tudnivalók és jelentkezési lap elérhető itt: https://www.keje.hu/fooldalon-megjeleno-hirek/orszagos-kozigazgatasi-eljarasi-jogi-jogesetmegoldo-verseny-iv/

Mindenkinek sikeres versenyt kíván a DE ÁJK Közigazgatási Jogi Tanszéke! 🙂

Hagyományőrző jelleggel a Közigazgatási Eljárási Jogi Egyesület (KEJE), Országos Közigazgatási Eljárási Jogi Jogesetmegoldó Versenyt (a továbbiakban: Jogesetmegoldó Verseny) hirdet az idei évben is. 1. A jelentkezés feltételei és módja  Az idei évben a Jogesetmegoldó Versenyr...

Kedves Hallgatóink!Az alábbiakban a Közbeszerzési Hatóság által nappali tagozatos joghallgatók számára szervezett nyílt ...
10/10/2024

Kedves Hallgatóink!

Az alábbiakban a Közbeszerzési Hatóság által nappali tagozatos joghallgatók számára szervezett nyílt napra hívjuk fel figyelmüket. 😊

Kedves Hallgatók!

A Közbeszerzési Hatóság és a Közbeszerzési Döntőbizottság idén már másodszorra, 2024. november 13-án nyílt napot szervez nappali tagozatos joghallgatók számára.

Téged is várunk, tölts el egy teljes munkanapot köztünk, és kóstolj bele a nálunk folyó munkába! Nem kávéfőzésre és fénymásolásra invitálunk, nálunk tényleg kipróbálhatod, illik-e hozzád ez a terület!

A nyílt nap menete:
8:30-9:00: érkezés, közös kávézás és ismerkedés egymással, illetve a Hatósággal
9:00-10:00: körbevezetés az épületben, a Közbeszerzési Hatóság tevékenységének bemutatása
9:45-10:00: szünet
10:00-tól kb. 12:00-ig: részvétel a Közbeszerzési Döntőbizottság egy tárgyalásán + a látottak megbeszélése a Hatóság szakembereivel
kb. 12:00 ebédszünet
13:00: a Közbeszerzési Hatóság ellenőrzési tevékenységének bemutatása
13:30: részvétel a Szerződés-ellenőrzési Főosztály esetmegbeszélésén
16:00-ig: a nap zárása közösen

A Közbeszerzési Hatóságról (KH) néhány szó röviden:
- autonóm államigazgatási szerv, kizárólag az Országgyűlésnek alárendelten működik
- főbb feladatai:
o közreműködés a közbeszerzési politika alakításában
o a hirdetmények megjelentetése, ellenőrzése
o a megkötött közbeszerzési szerződések módosításának és teljesítésének ellenőrzése
o közbeszerzési eljárások résztvevőit támogató-segítő feladatok (pl., állásfoglalások, útmutatók kibocsátása, konferenciák szervezése stb.)
o nemzetközi kapcsolatok

A KH keretében, de attól függetlenül működik a Közbeszerzési Döntőbizottság, feladata a közbeszerzésekkel és a tervpályázati eljárásokkal kapcsolatos jogsértő vagy vitás ügyek miatti jogorvoslat intézése.

További infó és jelentkezés: [email protected]
Tel.:+36 1 882-8536

Jelentkezési határidő: november 4. (hétfő)

Reméljük, találkozunk a nyílt napon, november 13-án!
Szeretettel várunk!

Kedves Érdeklődők!Figyelmükbe ajánljuk a Közigazgatási Eljárási Jogi Egyesület által szervezett, “Újdonságok a közigazga...
19/09/2024

Kedves Érdeklődők!

Figyelmükbe ajánljuk a Közigazgatási Eljárási Jogi Egyesület által szervezett, “Újdonságok a közigazgatási eljárási jogalkotásban és jogalkalmazásban” című konferenciát.
Időpontja: 2024. október 10.
Helyszíne: 1149, Budapest, Róna utca 87.
A programon való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött!

Részletes program és a regisztrációs link elérhető az alábbi oldalon:

ÚJDONSÁGOK A KÖZIGAZGATÁSI ELJÁRÁSI JOGALKOTÁSBAN ÉS JOGALKALMAZÁSBAN C. KONFERENCIA Szakmai programterv[1] A konferencia helye: 1149 Budapest, Róna utca 87. (Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete) Földszinti Tanácsterem A konferencia id...

Cím

Kassa út 26
Debrecen
4028

Telefonszám

52/512-700/77192

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Közigazgatási Jogi Tanszék új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

Megosztás

Kategória