19/05/2026
🎂
Ma tölti be 75. életévét bánandrás (szigorúan kisbetűvel és egybeírva, ahogyan azt tőle megszokhattuk), a miskolci és hazai kulturális és vizuális antropológia emblematikus alakja, közel kétezer egyetemi hallgató emlékezetes oktatója, sokak mestere.
Még egy ünnepi köszöntésben sem túlzás azt állítani: nélküle nem létezne a miskolci Kulturális és Vizuális Antropológiai Tanszék. Kunt Ernő halála után tanszékvezetőként, majd később tanszékvezető-helyettesként segítette az intézmény munkáját, néha szó szerint életben tartotta a működését.
Ha egy-egy értekezleten az oktatók tanácstalanul körbenéztek egy megoldhatatlannak tűnő probléma előtt, előbb-utóbb felhangzott a kérdés: „András?” – s feléje irányultak a tekintetek. Ő pedig, a nemes értelemben vett éceszgéberként vagy sokat látott góbéként, mindig megtalálta a megoldást. Sokszor mutatott így utat.
András a közelmúltban egy interjú során említette, hogy nem tartotta magát jó előadónak, de remekül tudott kérdésekkel, tanácsokkal, néha provokációkkal olyat elérni, hogy diákjai ne csak megtanulják, hanem értsék is a vizuális antropológia alapvetéseit. Ilyenkor – mint ahogyan manapság is – összeráncolta homlokát, szemüvegszárával matatott, egyszerűen megfogalmazott bonyolult összefüggéseket, és elindította diákjaiban azt a töprengést, aminek az eredménye a sajáttá vált tudomány lett.
Mind a mai napig tiszteljük és szeretjük végtelenül életigenlő, derűs világlátását, valamint fanyarsággal oltott rezignációját. Ha valaki tudni akarta (és akarja) az elfogulatlan véleményt bármiről, azt Andrástól megkaphatta. Ritkán mért dicséretei valódi értékkel bírnak.
„Akkor tudtam, hogy van keresnivalóm a szakmában, amikor Bán megdicsért. Ekkor már ötödéves voltam […] de megérte!” – vallotta egy tanítványa.
A KVAT kollektívája a nyugdíjba vonulásakor egy távcsövet ajándékozott neki, hogy a békés öregkort az erdei madarak megfigyelésével tölthesse. Nos, ez a terv nem vált be. Bán András ma talán többet dolgozik, mint aktív oktatóként: kutat, előad, ír, szervez, „jelen van”. S amit sokan bosszankodva megjegyeznek: nincs is öregkora, merthogy nem öregszik. Pont ugyanolyan, mint 10, 20 vagy akár 30 esztendővel ezelőtt…
✨ Boldog 75. születésnapot kívánunk, András! ✨
💬 Írjunk együtt emlékkönyvet!
A kötelező gratulációkon túl hadd invitáljunk benneteket egy másfajta köszöntésre is. Akinek van egy rövid, emlékezetes története Bán András tanszéki időszakáról, ne habozzon, írja meg ide kommentben!
Rögvest hozzuk is az elsőt:
„1993 őszén jártunk, amikor Bán András az E/6. kollégium nagytermében egy bonyolult okfejtésbe kezdett, amit sokan nem értettünk. Z. az első sorban ült, könyökölve támasztotta a fejét, s mi tagadás, elszunyókált. Baj csak akkor lett, amikor a székkel együtt eldőlt, s nagyot csattant a kövezeten. Mindenki elhűlve nézett Bán Andrásra: no, itt most mi lesz? Üvöltés, dörgedelem, kizavarás? Bán András csak felnézett a szemüvege fölött, s lakonikus nyugalommal ennyit mondott: ’Szabad ember szabad választása.’ – majd folytatta tovább Macquet esztétikájának elemzését.”
