PTE BTK "Oktatás és Társadalom" Neveléstudományi Doktori Iskola

PTE BTK "Oktatás és Társadalom" Neveléstudományi Doktori Iskola A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar, Oktatás és Társadalom Neveléstudományi Doktori Iskolájának hivatalos oldala.

Iskolánkat a neveléstudomány területére soroltuk, de külön nevet is adtunk neki: Oktatás és Társadalom. Az elnevezéssel azt szándékozunk hangsúlyozni, hogy az iskola törzstagjai, témavezetői és tanárai a neveléstudománynak olyan ágaiban végzik tudományos kutatásaikat, amelyek közvetlenül érintkeznek a társadalmi jelenségekkel, területekkel. Érvényes ez a megállapítás nemcsak a nevelésszociológiára

, hanem a történeti aspektusú programunkra is. A neveléstörténet összefonódik egyfelől a tágasan értelmezett művelődéstörténet kérdéseivel, problémáival, másfelől pedig a társadalomtörténettel. Ugyanakkor hangsúlyos vonása a politikaelemzés is, amely elszakíthatatlan jellegzetessége iskolánk történeti elemzéseinek. Iskolánknak tematikájában helyet kapnak a széles sodrású társadalmi folyamatok, a magyar és az európai vagy éppen világtörténelem összekapcsolódása a nevelés- és a művelődés alakulásában, és olyan esettanulmányok is, amelyek a történések egy-egy pontjára világítanak rá, a mikrovilágban keresik a nagy folyamatok helyi kristályosodását. A művelődési intézmény, iskola kapcsolata a lokális közösséggel történeti szempontból is összekapcsolódik a nevelés- és oktatásszociológiai kutatással. A nevelésszociológiai program is széles területet foglal magába. A hagyományos nevelés- és oktatásszociológiai kérdésfeltevések természetesen szerepet kapnak programunkban: a társadalmi egyenlőtlenségek összefüggése az oktatással, a társadalmi folyamatok (demográfiai, migrációs, településhálózati) és az oktatáspolitikai döntések egymásra hatása, a gazdaság és munkaerőpiac összefüggése a szakképzéssel, a társadalmi egyenlőtlenségek megjelenése az oktatásban és így tovább. Emellett külön figyelmet fordítunk a felsőoktatásra. E témakörben nem annyira az egyenlőtlenségek kérdéseire koncentrálunk, inkább az összehasonlító és oktatáspolitikai elemzésekre, valamint az intézményi vezetés, menedzsment problémáira. Az utóbbi vonulatnak külön aktualitást ad a Bologna-folyamat, a felsőoktatás jelenleg folyó átalakítása. Vizsgáljuk az iskolán belüli folyamatokat is, az oktatás-nevelés kurrikulumjainak, szervezésének, módszereinek hatását és hatékonyságát, összefüggését a tanulók testi és mentális jellemzőivel. Egyelőre specializáció a romológia, mivel e fiatal szakterületen még nincs elég tudományosan minősített szakember. A romológián belül az alap- és mesterszakon művelt diszciplinákat visszük tovább (nyelvészet, irodalom, szociológia, stb.) Szerepet kapnak iskolánkban mind cigány nyelvek fejlesztése, a fejlesztés tervezése, mind a kultúra olyan hagyományos területei, mint a mesemondás, a mesék alkalmazhatósága az oktatásban. Mindezzel együtt – a történeti, a nevelésszociológiai, módszertani aspektusokat ideértve – hangsúlyt kapnak a társadalmi egyenlőtlenségek, az egyenlőtlenségek az iskolai és az életpályát befolyásoló hatásának csökkentése. Iskolánkban nem válnak el élesen a programok, a témák – amint a tudományos kutatás valóságában sem egyszerű ide-vagy odasorolni egy komplexebb kérdésfeltevést, kutatást. Iskolánk elnevezése azt is magába foglalja, hogy a közös cél, az oktatás és társadalom kölcsönhatásainak mélyebb megismerése.

 MEMORY, TRUTH-TELLING, AND RECONCILIATION IN EDUCATION: NAVIGATING EQUITABLE FUTURES 👇
03/06/2026


MEMORY, TRUTH-TELLING, AND RECONCILIATION IN EDUCATION: NAVIGATING EQUITABLE FUTURES 👇


MEMORY, TRUTH-TELLING, AND RECONCILIATION IN EDUCATION: NAVIGATING EQUITABLE FUTURES
Academic experts, post‑doctoral scholars, and doctoral candidates: paper applications for the Georg Arnhold Conference 2026 are open.
Submissions may address, but are not limited to, the following themes:
- Teaching Difficult Histories
- Curriculum and the Politics of Memory
- Researching Memory and Truth-Telling in Education
- Community Memory and Educational Partnerships
- Education for Reconciliation and Just Futures

For further information visit: https://www.gei.de/en/institute/career/georg-arnhold-program/international-summer-conference
Submit your application via the online application form on our website. The deadline for completed applications is June 21, 2026.

Vörös Katalin "Műhelytől az iskolapadig – A modern ipari szakoktatás kialakulása és története a dualizmus korában" c. Ph...
24/05/2026

Vörös Katalin "Műhelytől az iskolapadig – A modern ipari szakoktatás kialakulása és története a dualizmus korában" c. PhD értekezésének nyilvános vitája
2026. június 1. 10.00
PTE BTK Pécs, Ifjúság u. 6. „B” épület 407-es terem

A Pécsi Tudományegyetem Oktatás és Társadalom Neveléstudományi Doktori Iskola tisztelettel meghívja Önt Vörös Katalin Műhelytől az iskolapadig – A modern ipari szakoktatás kialakulása és története a dualizmus korában című PhD értekezésének nyilvános vitájára.

Bognár Mária "Felnőttkori tanulás és kompetenciafejlesztés lehetőségeinek vizsgálata Belső-Somogy hátrányos helyzetű kis...
24/05/2026

Bognár Mária "Felnőttkori tanulás és kompetenciafejlesztés lehetőségeinek vizsgálata Belső-Somogy hátrányos helyzetű kistelepülésein élő NEET fiatalok és tartós munkanélküliségben élők körében a térség gazdasági-munkaerőpiaci helyzetének tükrében" című PhD értekezésének nyilvános vitája
2026. május 26. 14.00
PTE BTK Pécs, Ifjúság u. 6. „B” épület 129-es terem

A Pécsi Tudományegyetem Oktatás és Társadalom Neveléstudományi Doktori Iskola tisztelettel meghívja Önt Bognár Mária Felnőttkori tanulás és kompetenciafejlesztés lehetőségeinek vizsgálata Belső-Somogy hátrányos helyzetű kistelepülésein élő NEET fiatalok és tartós munkané...

Kvalitatív és Kevert Módszertani Konferencia, 2026 (Kvalikonf 2026) A konferencia témája: Liminalitás - Határhelyzetek a...
22/05/2026

Kvalitatív és Kevert Módszertani Konferencia, 2026 (Kvalikonf 2026)

A konferencia témája: Liminalitás - Határhelyzetek a kvalitatív és kombinált metodológiában

A konferencia időpontja: 2026. június 6. 9.00-16.00
Helyszín: A Tan Kapuja Buddhista Gimnázium, 7621 Pécs, Várady A. u. 4.

További részletek: 👇

12/05/2026

A 2026. február 19-20-án Pécsett megrendezett konferencia a nőtörténeti kutatásokat kívánta új, sokszínű megvilágításba helyezni.

FELVÉTELI FELHÍVÁS A 2026/2027. TANÉVRE❗️a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Doktori Tanácsához t...
27/04/2026

FELVÉTELI FELHÍVÁS A 2026/2027. TANÉVRE❗️
a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Doktori Tanácsához tartozó doktori iskolák képzéseire
https://btk.pte.hu/hu/doktori-kepzes/doktori-felveteli-eljaras?fbclid=IwY2xjawRcfUVleHRuA2FlbQIxMABicmlkETBsQ2pmRmo4cjBlVVFMUEJ4c3J0YwZhcHBfaWQQMjIyMDM5MTc4ODIwMDg5MgABHmSvQ5q0tNP7U3F3EgFgysfr2EpW20QteTc3eiQvCccNS5pw9Cap4mj1FE9q_aem_M88nc63PzJ1XdXJFkHWrcA
Az Oktatás és Társadalom Neveléstudományi Doktori Iskola programjai:
📌Nevelésszociológia Program (magyar nyelvű képzés) https://btk.pte.hu/hu/nevtudphd/nevelesszociologia-doktori-program
📌Oktatáselmélet és Szakdidaktika Program (magyar nyelvű képzés) https://btk.pte.hu/hu/nevtudphd/oktataselmelet-es-szakdidaktika-doktori-program
📌Pedagógiatörténet és Nevelésfilozófia Program (magyar nyelvű képzés) https://btk.pte.hu/hu/nevtudphd/pedagogiatortenet-es-nevelesfilozofia-doktori-program
📌Educational Theory and Methodology (angol nyelvű képzés)
Bővebb információ a Doktori Iskoláról, a képzésről:
https://btk.pte.hu/hu/nevtudphd

Felvételi felhívás a 2026/2027. tanévrea Pécsi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Doktori Tanácsához tartozó doktori iskolák képzéseire

A "Neveléstörténeti kutatószeminárium" keretében a Pécsi Egyházmegyei Levéltárba és a Pécsi Egyházmegyei Könyvtárba láto...
17/04/2026

A "Neveléstörténeti kutatószeminárium" keretében a Pécsi Egyházmegyei Levéltárba és a Pécsi Egyházmegyei Könyvtárba látogattak ma délelőtt a Pedagógiatörténet és Nevelésfilozófia Doktori Program PhD hallgatói Zsófia Molnár-Kovács tanárnővel (Kata Hodász, Farkas Zsuzsanna, Sajgó Melinda). Köszönjük a tartalmas szakmai programot Schmelczer-Pohánka Évának és Imre Somodi-nek!

FELVÉTELI FELHÍVÁS A 2026/2027. TANÉVRE❗️a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Doktori Tanácsához t...
13/04/2026

FELVÉTELI FELHÍVÁS A 2026/2027. TANÉVRE❗️
a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Doktori Tanácsához tartozó doktori iskolák képzéseire
https://btk.pte.hu/hu/doktori-kepzes/doktori-felveteli-eljaras

Az Oktatás és Társadalom Neveléstudományi Doktori Iskola programjai:
📌Nevelésszociológia Program (magyar nyelvű képzés)
📌Oktatáselmélet és Szakdidaktika Program (magyar nyelvű képzés)
📌Pedagógiatörténet és Nevelésfilozófia Program (magyar nyelvű képzés)
📌Educational Theory and Methodology (angol nyelvű képzés)

Bővebb információ a Doktori Iskoláról, a Doktori Programokról, a képzésről:
https://btk.pte.hu/hu/nevtudphd

Minden, amit a tudományos publikálásról tudni kell – A Fiatal Kutatók Akadémiájának videói a helyes publikációs gyakorla...
08/04/2026

Minden, amit a tudományos publikálásról tudni kell – A Fiatal Kutatók Akadémiájának videói a helyes publikációs gyakorlatról
https://mta.hu/mta_hirei/minden-amit-a-tudomanyos-publikalasrol-tudni-kell-115271?fbclid=IwY2xjawRDWFNleHRuA2FlbQIxMABicmlkETBsQ2pmRmo4cjBlVVFMUEJ4c3J0YwZhcHBfaWQQMjIyMDM5MTc4ODIwMDg5MgABHtqrDxoM67ZofmrmyislDDxZqrmaCFjZYWd35jJ13otLehy79eVfoYknOphX_aem_E-yk0YXD6ZqRItH7qM34kA

A publikációs gyakorlatról és a tudományos kutatás etikai kérdéseiről szóló videókkal segíti az FKA a kutatói pályájuk kezdetén álló fia

HuCER 2026 konferencia - meghosszabbított jelentkezési határidő: 2026. április 13. 👇
31/03/2026

HuCER 2026 konferencia - meghosszabbított jelentkezési határidő: 2026. április 13. 👇

Jó hír mindenkinek!
Közkívánatra meghosszabbítottuk a HuCER 2026 konferencia jelentkezési határidejét!
Mostantól előadók, poszterbemutatók számára egységesen van lehetőség jelentkezni 2026. április 13. 17:00-ig.
Ne maradj le – legyen szó előadásról, poszterről vagy részvételről, még van időd csatlakozni hozzánk! 😊
Jelentkezés és további információk: https://hera.org.hu/hucer-2026/
Várunk szeretettel a HuCER 2026 konferencián!

Cím

Ifjúság útja 6
Pécs
7624

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni PTE BTK "Oktatás és Társadalom" Neveléstudományi Doktori Iskola új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Vállalkozás Elérése

Üzenet küldése PTE BTK "Oktatás és Társadalom" Neveléstudományi Doktori Iskola számára:

Megosztás

Kategória