Soproni Egyetem Faipari Mérnöki és Kreatívipari Kar

Soproni Egyetem Faipari Mérnöki és Kreatívipari Kar Soproni Egyetem | Faipari Mérnöki és Kreatívipari Kar Az évtizedek során egyre bővültünk, mára már jóformán minden tudományterületen képzünk szakembereket.

A Soproni Egyetem elődje 1735-ben kezdte meg működését Selmecbányán, vagyis tartalmas, tapasztalatokban gazdag múlt áll a hátunk mögött. Sopronban 4 karunkon biztosítunk felsőfokú-, alap-, mester-, doktori és szakirányú továbbképzéseket. A Faipari Mérnöki Kart, több mint 50 éves működés után, 2013. októberében a Simonyi Károly Műszaki, Faanyagtudományi és Művészeti Kar elnevezést kapta meg, melyet

2021. júniusáig viselt. A Soproni Egyetem modellváltásával kapcsolatban a kar 2021. július 1-től Faipari Mérnöki és Kreatívipari Kar néven folytatja tevékenységét. A Faipari Mérnöki és Kreatívipari Karon hallgatóinkat már a képzés során felkészítjük jövőbeni munkájuk széleskörű gondolkodást igénylő feladatainak megoldására.
Önálló munkák (laborok), csoportos feladatok, közös szakmai programok mind azt a célt szolgálják, hogy az elméleti anyagok alkotó módon, saját felfedezéseitek útján vésődjenek be. Az országban egyedülálló faipari mérnök képzésünk mellett, még rengeteg olyan lehetőségünk van, amikről érdemes beszélni, amiket érdemes megnézni.

Soproni tervezőgrafikusok az egri TIPOZÓNA 6 biennálén!A Soproni Egyetem Faipari Mérnöki és Kreatívipari Kar tervezőgraf...
22/05/2026

Soproni tervezőgrafikusok az egri TIPOZÓNA 6 biennálén!
A Soproni Egyetem Faipari Mérnöki és Kreatívipari Kar tervezőgrafikus hallgatói képviselték egyetemünket az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Művészeti Kar Média és Design Intézete által szervezett TIPOZÓNA tipográfiai biennálén. Eger városa igazi szakmai csomóponttá alakult: hat ország 13 egyeteme gyűlt össze, hogy a kortárs vizuális kultúrát ünnepelje.
Az idei hívószó a természet és a betűk kapcsolata volt. A május 14-i megnyitót kísérő konferencián a szakma a „tipobiomimetika” fogalmát járta körül, izgalmas párhuzamot vonva az élő organizmusok és a folyamatosan alakuló tipográfiai formák között.
A Soproni Egyetem hallgatói Szarka Judit Gabriella művésztanár mentorálásával és részvételével készültek fel a kiállításra.
Büszkék vagyunk hallgatóinkra, akiknek plakátjait június 6-ig ti is megnézhetitek az egri Kracker Házban: Balko Brigitta, Bognár Vivien, Bokor Anikó Nóra, Gyimesi Erika, Gyulai Galina, Hajdú Fanni, Hernitz Flóra, Horváth Janka Eszter, Koleszár Szófia, Márton Rafael László, Nagy Eszter, Papp Emese és Szabó Johanna.

S

A Soproni Egyetem Kreatívipari Intézetének tervezőgrafikus hallgatói idén is sikeresen mutatkoztak be az egri Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Művészeti Kar Média és Design Intézete által életre hívott TIPOZÓNA biennálén.

A Soproni Egyetem Faipari Mérnöki és Kreatívipari Kar két hallgatója, Nagy Vivien doktorandusz és Gombos Marcell végzős ...
29/04/2026

A Soproni Egyetem Faipari Mérnöki és Kreatívipari Kar két hallgatója, Nagy Vivien doktorandusz és Gombos Marcell végzős faipari mérnök hallgató kéthetes szakmai mobilitási programon vett részt a romániai Brassói Transzilvánia Egyetem (Universitatea TRANSILVANIA din Brasov) Bútortervezési és Faipari Mérnöki Karán a keretében.

A mobilitás célja a nemzetközi szakmai tapasztalatszerzés, a kutatási együttműködések megalapozása, valamint az oktatási és ipari gyakorlatok megismerése volt.

A Soproni Egyetem Faipari Mérnöki és Kreatívipari Karának két hallgatója, Nagy Vivien PhD hallgató és Gombos Marcell végzős faipari mérnök hallgató kéthetes szakmai mobilitási programon vett részt a romániai Brassói Transzilvánia Egyetem (Transilvania University of Brașov) Búto...

❗❕ FELHÍVÁS tiszteletdiploma várományosaink számára ❕❗A Faipari Mérnöki és Kreatívipari Kar várja az💎 1966-ban végzett o...
15/04/2026

❗❕ FELHÍVÁS tiszteletdiploma várományosaink számára ❕❗

A Faipari Mérnöki és Kreatívipari Kar várja az
💎 1966-ban végzett okleveles faipari mérnökök és az
🏅 1976-ban végzett okleveles faipari mérnökök és faipari üzemmérnökök
jelentkezését a gyémánt-, illetve aranydiploma igénylésével kapcsolatban. Kérjük jelentkezzenek az alábbi elérhetőségeken 2026. április 30-ig ❕
🌐: [email protected]
☎️: +36 99/518-297

Kérjük, hogy amennyiben családtagja vagy ismerőse a Faipari Mérnöki Karon végzett 1966-ban vagy 1976-ban, juttassa el számára a fenti üzenetet!

Köszönettel:
Soproni Egyetem Faipari Mérnöki és Kreatívipari Kar

Az IKEA gyárban jártak hallgatóink a Technológia-formatervezés-4 óra keretén belül dr. Antal Mária Réka egyetemi docens ...
14/04/2026

Az IKEA gyárban jártak hallgatóink a Technológia-formatervezés-4 óra keretén belül dr. Antal Mária Réka egyetemi docens kíséretében.

A látogatás során az általános gyártástechnológiai ismereteket egészítették ki, megtekintették a lapfeldolgozó üzemrészt és a keretüzemet is. A hallgatók betekintést nyertek a lapanyagok és tömörfa megmunkálási folyamataiba, láthatták a felületkezelést és csomagolási részlegeket.

Április 13-án az IKEA gyárban jártak a másodéves formatervezés szakos művészhallgatók a Technológia-formatervezés-4 óra keretén belül dr. Antal Mária Réka egyetemi docens kíséretében.

A Soproni Egyetem és a Magyar Bútor- és Faipari Szövetség (Fabunio) közös szervezésében került megrendezésre Budapesten ...
13/04/2026

A Soproni Egyetem és a Magyar Bútor- és Faipari Szövetség (Fabunio) közös szervezésében került megrendezésre Budapesten „A változó fa és szerepe a kortárs építészetben” című konferencia, amelynek a CONSTRUMA – OTTHONDesign szakkiállítás adott otthont.

A konferencián kiemelt szerepet kaptak a Soproni Egyetem szakembereihez és tevékenységéhez kapcsolódó előadások is.

A Soproni Egyetem és a Magyar Bútor- és Faipari Szövetség (Fabunio) közös szervezésében került megrendezésre Budapesten „A változó fa és szerepe a kortárs építészetben” című konferencia, amelynek a CONSTRUMA – OTTHONDesign szakkiállítás adott otthont.

Az egyetemi filmklub következő rendezvényén Lakos Nóra: VÉLETLENÜL ÍRTAM EGY KÖNYVET című filmjét vetítjük.⏰ 2026. 04. 1...
08/04/2026

Az egyetemi filmklub következő rendezvényén Lakos Nóra: VÉLETLENÜL ÍRTAM EGY KÖNYVET című filmjét vetítjük.

⏰ 2026. 04. 15. (szerda) 18:00 óra
📍 Soproni Egyetem, P épület 10-es előadó (Sopron, Cházár András tér 1. - Erzsébet kert)
Vendégelőadó: Kloiber Alexandra tanársegéd
Az Egyetemi Filmklub vezetője: Dr. Molnár Csilla, egyetemi docens

A Filmklubba a SOE minden Karáról szeretettel várjuk az egyetemi polgárokat, oktatókat, munkatársakat!

🎬 Nina legnagyobb álma, hogy íróvá váljon, amit kreativitásával animációsfilm-rendező édesapjától örökölt. Hétköznapjai azonban nem mentesek a kalamajkáktól, hiszen kétbalkezes bűvész öccse folyton felforgatja azokat. Édesanyja korai halála óta a családban a kissé merev nagynénje jelenti számára a női példaképet. Amikor apja életébe belép egy új szerelem, Nina a szomszédban élő bohém írónő tanácsaira támaszkodva, az írás segítségével dolgozza fel édesanyja elvesztését. Így nemcsak az új családtagot fogadja el, hanem megnyílik az első szerelem előtt is.

Nina legnagyobb álma, hogy íróvá váljon, amit kreativitásával animációsfilm-rendező édesapjától örökölt. Hétköznapjai azonban nem mentesek a kalamajkáktól, hiszen kétbalkezes bűvész öccse folyton felforgatja azokat. Édesanyja korai halála óta a családban a kissé merev na...

🥇🥇 Dupla arany a szőnyegen: Bodor András Attila, faipari mérnök hallgató kiemelkedő sporteredménnyel öregbítette a Sopro...
07/04/2026

🥇🥇 Dupla arany a szőnyegen: Bodor András Attila, faipari mérnök hallgató kiemelkedő sporteredménnyel öregbítette a Soproni Egyetem hírnevét.
A Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokság és Amatőr Nyílt Bajnokságon két versenyszámban is a dobogó legfelső fokára állhatott.

Gratulálunk Bodor András Attilának ehhez a fantasztikus eredményhez, és további sok sikert kívánunk sport- és tanulmányi pályafutásához! 👏

Kiemelkedő sporteredménnyel öregbítette a Soproni Egyetem hírnevét Bodor András Attila, a Faipari Mérnöki és Kreatívipari Kar első évfolyamos, nappali tagozatos faipari mérnök szakos hallgatója, aki a 2026. március 28-án megrendezett Birkózó MEFOB – Magyar Egyetemi-Főiskolai O...

🧮📐 Chris még csak 13 éves, de egyetemi szintű matematika órákra jár be önszorgalomból. A félév első néhány hetében a der...
18/03/2026

🧮📐 Chris még csak 13 éves, de egyetemi szintű matematika órákra jár be önszorgalomból. A félév első néhány hetében a deriválás és integrálás, valamint differenciálegyenletek témakörökből hallgatott le órákat a Faipari Mérnöki és Kreatívipari Karon.

A hallgatókkal együtt megírt egy „kis zárthelyit” is, aminek eredménye 100%-os lett!
Elmondása szerint a tanórákat nagyon élvezte és inspirálónak találta. 🙂

Oktatóink számára nagy öröm volt a csillogó szemmel tanulni vágyó vendég jelenléte. Máskor is nagyon szívesen látnak hozzá hasonló, lelkes vendéghallgatókat az óráikon! 😊

A tavaszi szemeszter első felében az FMK elsőéves hallgatói számára tartott matematika kurzus óráin nagy érdeklődéssel és lelkesedéssel vett részt Christopher Jakobsen. A tizenhárom éves fiú édesanyja kereste meg az egyetem Faipari Mérnöki és Kreatívipari Karát azzal a kéré...

Állami kitüntetések és elismerések március 15-e alkalmából:🏅 Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetésben ré...
17/03/2026

Állami kitüntetések és elismerések március 15-e alkalmából:

🏅 Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetésben részesült Tóth György, a Soproni Egyetem Faipari Mérnöki és Kreatívipari Kar mérnöktanára, a Faipari Termékfejlesztő és Szolgáltató Központban végzett magas színvonalú, példamutató szakmai munkájának és oktatói tevékenységének elismeréseként

🏅 Életfa Emlékplakett arany fokozatát kapta Dr. Bariska Mihály professzor, a faanyagtudomány nemzetközi szaktekintélye több évtizedes, határokon átívelő kutatói és oktatói életműve elismeréseként

̈ntetés

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából a Soproni Egyetem több munkatársa is rangos városi és állami kitüntetésben részesült. A nemzeti ünnep alkalmából átadott díjak olyan szakemberekhez kerültek, akik évtizedeken át tartó, áldozatos munkájukkal j....

Cím

Bajcsy-Zsilinszky Utca 4
Sopron
9400

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Soproni Egyetem Faipari Mérnöki és Kreatívipari Kar új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Vállalkozás Elérése

Üzenet küldése Soproni Egyetem Faipari Mérnöki és Kreatívipari Kar számára:

Megosztás

Kategória