06/05/2026
🎨 Makrai Adél "A líra ma már nem divat" című kiállítása nyílik 2026. május 7-én, 16.00-órai kezdettel az Universitas Galériában, Szekszárdon a PTE KPVK Campus Galériájában. 🎨
🖼️ A kiállítást N. Kovács Zita művészettörténész nyitja meg. 🖼️
✨ Megtekinthető: 2026. május 29-ig , a galéria nyitvatartása szerint H-P: 10.00-18.00-ig. ✨
📸 Makrai Adél új képein mintha nem egyszerűen a látvány rögzülne, hanem maga az eltűnés pillanata. A festmények működése a fotóhívás analógiáját idézi: ahogyan a kép lassan előtűnik, úgy jelennek meg ezek a motívumok is – töredékesen, élményszerűen, emlékfoszlányokként. Nem várják meg a „teljes képletet”, hanem korábban rögzítik azt a gesztusmagot, amely egy emléket még éppen összetart. A lényeg nem a történet, hanem az emlékezés pillanatának esszenciája. 📸
🌀 A művek központi problémája a 21. századi identitáskeresés – egyszerre személyes és kollektív szinten. A korábbi posztmodern dekonstrukciós megközelítés helyett itt inkább a sebesség és eltűnés esztétikája kerül előtérbe, amely rokonítható Paul Virilio gondolkodásával. A gyorsuló világban a tapasztalatok nem ülepednek le, hanem szinte azonnal el is tűnnek – a festmények ezt a folyamatos eltűnésben-létet próbálják megragadni. 🌀
🌆 Korábbi képeinek szereplői a kortárs városi ember lenyomatai: részben a valós térből, részben a médián keresztül közvetített világokból érkeznek. Ez a kettősség – fizikai és virtuális jelenlét – egyfajta „sztereó valóságot” hoz létre, amelyben az egyén folyamatosan pozicionálja magát. A közösségi média képei, szelfik, filterek és konstruált történetek nemcsak reprezentációk, hanem identitásképző eszközök is. A kérdés így nem csupán az, hogy kik vagyunk, hanem az is, hogy milyen képeken keresztül létezünk. 🌆
💫 Különösen hangsúlyos a 40 feletti generáció helyzete ebben a közegben: az online jelenlét, az önreprezentáció, a női szerepek újra értelmezése, valamint az idő múlásának elfogadása mind visszatérő motívumok. A festmények egyszerre empatikusak és kritikusak: miközben megmutatják ezeket az identitásmodelleket, társadalomkritikai élt is hordoznak. 💫
🌐 A virtuális tér megjelenése alapvetően átírja a valóság fogalmát. A cyber tér – Virilio értelmezésében – egy újfajta „gyarmat”, az emberiség utolsó expanziós terepe. Ehhez a térhez az utóbbi években új szereplő is csatlakozott: a mesterséges intelligencia, amely tovább gyorsítja a tapasztalatok keletkezését és eltűnését. Ebben a felgyorsult közegben az ember egyszerre halad a jövő felé, miközben a múlt rögzítésére törekszik – így paradox módon egy örök jelenben reked. 🌐
📱 Makrai Adél festészete ebben a komplex rendszerben az emberi jelenlétet emeli ki. Munkái antropológiai érzékenységgel rögzítik azokat a hétköznapi rítusokat, amelyek összekötnek bennünket – ezek közül talán a legfontosabb az okostelefon használata, mint közvetítő eszköz. Ugyanakkor a hangsúly nem az eszközön, hanem az emberen marad. 📱
🌟 Ez a gondolat összecseng Hildegard von Bingen híres kijelentésével: „Homo est clausura mirabilium Dei” – az ember Isten végső csodája. A festmények végső tétje is ez: az ember, mint megismételhetetlen és tovább nem fejleszthető létező. Nincs „javított változat”, nincs emberfeletti alternatíva – csak az a törékeny, folyamatosan alakuló identitás, amely ezekben a képekben újra és újra felvillan. ( részlet Varga Rita megnyitóbeszédéből a Peace maker c. 2024-es Gebauer Galéria kiállításán) 🌟
