A Neveléstudományi Tanszék története
A Neveléstudományi Tanszék történetének kezdete összefonódik a pedagógiai főiskola Debrecenből Egerbe történő áthelyezésével. A főiskola Pedagógiai Tanszéke 1949-ben, az egri pedagógusképző elindulásával egy időben született. Az első 25 évben a tanszék oktatói valamennyi pedagógiai és pszichológiai tárgyat tanították. Ez a megoldás részben szerencsés volt, de
nagyobb részben inkább problémás. A legfőbb gondot az okozta, hogy az oktatóknak nem volt lehetőségük a szakosodásra, vagyis, hogy specialistái legyenek valamely tudományterületnek. Fontosnak tartották, hogy mindenre nyitottá váljon a tanszék munkája. Az oktatók részt vettek a pedagógus továbbképzésben, a közéletben, a főiskola nevelőmunkájának irányításában, a hallgatók gyakorlati képzésének megvalósításában, és a kollégiumi nevelőmunkában egyaránt. Mindezek ellenére az 1950-es évek végére mégis mindössze 2 főre csökkentették az oktatók számát. A hatvanas évek végén, hetvenes évek elején az oktatói létszám néhány fővel növekedett, de így is igen kevesen látták el a tanárképzés pedagógiai - pszichológiai tanegységeinek oktatását. A megalakuláskor a tanszékvezető Dr. Balázs Béla (1949-1955) lett, akit e funkciójában dr. Berecz János (1955-1966) követett. Az 1966/67-es tanévben Dr. Somos Lajos vette át a Tanszék vezetését. Őt - nyugdíjba vonulása után - követte Dr. Zombor Zoltán (1967-1972) a tanszékvezetői székben, majd Juhász Tamásné dr. Kovács Erzsébet (1972-1975) kapott 3 éves megbízást a vezetői feladatok ellátása.
1975-től komoly változások történtek a Tanszék életében. Nevét Pedagógiai Tanszékről, Neveléstudományi Tanszékre módosították. Dr. Nagy Andor tanszékvezetői (1975-1995) kinevezésével egy időben engedélyezték a jelentős oktatói létszámnövelést. Ettől kezdve az oktatók 3 szakmacsoportban dolgoztak (Pedagógiai szakmacsoport, Közművelődési szakmacsoport, Pszichológiai szakmacsoport), így lehetővé vált számukra a szakosodás, és az elmélyültebb tudományos tevékenység folytatása. A Neveléstudományi Tanszékből önálló tanszékeket létrehozva 1989-ben kivált a Közművelődési szakmacsoport, majd 1990-ben követte a Pszichológiai szakmacsoport is. A szétválás után a Neveléstudományi Tanszék mindmáig kizárólagos szakterülete a pedagógiai tárgyak oktatása lett.
1975-től a képzési struktúra is kiszélesedett. A tanárképzés pedagógiai - pszichológiai tanegységeinek oktatása mellett két szak indítását is elnyerte a Tanszék. Ugyanebben az évben két budapesti képzés irányítása is a Tanszék feladata lett. A csepeli tagozatot 6 évvel később átvette az ELTE Tanárképző Főiskolája, de a SZOT Központi Iskolában majd 20 évig folyt pedagógia-közművelődés és pedagógia-könyvtár szakokon az oktatás. Az anyaintézményben azonban három évfolyam indítása után felmenő rendszerben megszüntették a pedagógia-biológia szakos képzést. Dr. Király Gyula irányításával viszont továbbra is fontos szerepet vállaltak a kor szellemének megfelelően az úttörővezető-képzésben.
1986-tól engedélyt kapott a Tanszék egy harmadik szak, a nevelőtanári szakképzés indítására másoddiplomás képzésben (Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, és Nógrád megyében). A megnövekedett feladatok ellátásának segítésére ettől a tanévtől kezdve az oktatók munkáját húsz éven át hallgatói demonstrátorok is segítették. Az oktatói specializálódás eredményeként az 1980-as évek végére a tanszéken végzett tudományos munka igen magas szintre jutott el, amely mindmáig töretlen. Az oktatók tudományos fokozatot szereztek, rendszeressé váltak a publikálások, a szerkesztői feladatok, és a tudományos társasági tagságok (MPT, MAB, TIT stb.). Fellendült a nemzetközi és hazai partnerintézményekkel való együttműködés, mely közös kutatásokban illetve publikálásokban nyilvánult meg. Az 1990-es évek elején a Tanszéket is elérte a változás szele. Immár a Közművelődési és a Pszichológiai szakmacsoport nélkül folytatták a munkát. A népművelés szakos (mai andragógia BA) hallgatók képzése a volt Közművelődési szakmacsoport feladata lett. Dr. Balázs Sándor (1995-2004) tanszékvezetésének idején újra indult a nappali és levelező tagozatos pedagógia szakos képzés (történelem-pedagógia és számítástechnika-pedagógia szakpárokon). A pedagógia szakos főiskolások 2 féléves specializációs ismereteket hallgathattak. A levelező tagozatos nevelőtanár képzés az évtized végére megszűnt. A 2000-es évek elején a pedagógia szakos hallgatók számára a tanári képesítés hiányát három - már munkakör betöltésére is alkalmas - szakirány indításával pótolták (fejlesztő pedagógia, gyermek- és ifjúságvédelem, médiapedagógia), melyek a képzés 8 félévéből 4 félévet öleltek fel. Sokan kifejezetten valamely szakirány elvégzésének lehetősége miatt választották a pedagógia szakot első- illetve másoddiplomás képzésben nappali és levelező tagozaton egyaránt. A 2000-es évek közepén Dr. Nagy Mária (2004-2010) tanszékvezetésének kezdetén a korábbi két szakpár helyett számtalan párosításban végezhettek a hallgatók pedagógia szakon. A 2006/2007-es tanévtől az egri főiskola is átállt az új típusú képzési szerkezetre, így a szakirányú végzettségű pedagógia szakos nevelők képzése a 2005/2006-os évfolyam után felmenő rendszerben megszűnt. 2006-tól azonban elindult az első pedagógia BA szakos évfolyam három választható specializációval (nevelési asszisztens, oktatási asszisztens, oktatáskutatási asszisztens). A 2008/2009-es tanévben megkezdődött a Tanszék első mestertanár szakos, az okleveles kollégiumi nevelőtanárok képzése. 2009-től az okleveles pedagógiatanár szakos hallgatók is megkezdték tanulmányaikat. 2010. szeptemberétől elindult az okleveles multikulturális nevelés tanára szakos hallgatók képzése is. 2012. szeptembertől indította Tanszékünk az első diszciplináris mesterképzését, az okleveles neveléstudomány szakos bölcsész képzést. A tanszékvezetést Dr. Sallai Éva 2010-2013 között látta el. Napjainkban Dr. Virág Irén tevékenykedik tanszékvezetőként. Jelenleg a Neveléstudományi Tanszék pedagógia alapszakon, három mestertanár szakon (pedagógiatanár, kollégiumi nevelőtanár, multikulturális nevelés tanára) és egy diszciplináris mesterszakon (neveléstudomány) folytat képzést nappali és levelező tagozaton egyaránt. Továbbá oktatjuk a neveléstudományi tanegységeket a tanári pályára készülő BA/BSc szakos és a mestertanár szakos hallgatók számára. A főiskola képzési struktúrája a rendszerváltás óta többször átalakult. Ennek megfelelően 1994-ben létrehozták a Tanárképzési Intézetet (későbbi neve Pedagógiai-Pszichológiai és Tanárképzési Fakultás), melynek egyik szervezeti egysége lett a Tanszék. 2007-től a Tanárképzési és Tudástechnológiai Kar önálló tanszékeként működik.
Írta: Herperger Anita