Szeretettel köszöntünk mindenkit a Studio Positiv’On Nyelviskola és Képzőközpont oldalán. Központunkat a Belgiumban élő magyar közösség igényei alapján, hiánypótló céllal alapítottuk. Ugyanúgy küzdünk a honvággyal és a családtól messze létezés minden nyűgével, ezért arra szövetkeztünk, hogy ebből, amit lehet, enyhítsünk. Ehhez legjobb tudásunkat és őszinte lelkesedésünket használjuk mozgatórugókén
t.
• Hiányzott a felnőtteknek szóló olyan nyelvóra, ahol kis létszámban, az itteni mindennapi élethelyzetekre felkészítő oktatásban részesülhetnek a nyelvtanulók, mindezt magyar nyelvű magyarázatokkal kísérve.
• Hiányzott a frissen kiérkező, vagy éppen itt született kisgyerekeink francia nyelvi fejlesztéséhez magyar háttérsegítség.
• Hiányzott az anyaországtól távol felnövő kicsinyek hét közbeni magyar nyelvi fejlesztési lehetősége.
• Hiányzott a szünidei táborok kínálatából a magyar, francia és angol nyelvi táborok lehetősége, főleg a legkisebbek számára - mindez magyar higiéniás és pedagógiai feltételeknek is megfelelő módon.
• Hiányzott az otthon megszokott mozgásfejlesztési lehetőség kicsiknek és nagyobbaknak, akár a teljesen ép, fejlődésben lévő gyerekeknek, akár a bármilyen tanulási, vagy egyéb nehézséggel élő kicsinyeknek.
• Hiányzott egy olyan nyelvtanulási lehetőség, ahová azok a szülők is eljuthatnak, akik otthon vannak a kisgyerekükkel és nem tudják kire hagyni, amíg ők tanulnának.
• Hiányzott még egy hely, ahol különböző hasznos programokon, előtte és utána is jól érezheti magát mindenki, akit megerősít a tudat, hogy nem egyedül vagyunk a problémáinkkal, igényeinkkel. Ezekre a kihívásokra igyekszünk válaszolni a programjainkkal. A családok irántunk tanúsított bizalma és a hasonló szellemiségű kollégák a folyamatos bővülés zálogai. Helyszínünk:
Studio Positiv’On
Rue Général Henry 126.
1040 Etterbeek