A 2009-ben megalapított Spanyol műhely az Eötvös Collegium spanyol szakos diákjainak képzését egészíti ki. Tagjai számára olyan – az egyetemi órák közé illeszkedő, illetve azokon felüli – szemináriumokon és rendezvényeken biztosítja a részvételt, amelyek célja a diákok érdeklődésének felkeltése, nyelvi és tárgyi ismereteik elmélyítése, végül, de nem utolsósorban, az önálló kutatómunkára való nevel
és, valamint a publikálásra való felkészítés. A műhely másik meghatározó mozzanata az interdiszciplinaritás: az irodalmi párhuzamok vizsgálata mellett a tematika része a modern és a kortárs spanyol művészeti háttér, illetve a különböző művészeti ágakban (zene, fotográfia, festészet, stb.) Az Olasz Műhellyel és az Aurélien Sauvagot Francia Műhellyel évente közösen szerveztünk háromnyelvű konferenciát Romanisztikai Találkozások az Eötvös Collegiumban elnevezéssel, melyre általában október végén, novemberben kerül sor. A műhely tagjai az Eötvös Loránd Tudományegyetemre felvett spanyol alap-, minor-, illetve tanárszakos hallgatói közül kerülnek ki. A Spanyol Filológia Műhely törekvése, hogy magas szintű nyelvtudással rendelkező hallgatókat vegyen fel soraiba, mivel az órák és előadások spanyol nyelven folynak, a szakirodalmat magyarul és spanyolul egyaránt olvassuk és elemezzük. Ezen kívül szempont az is, hogy a felvett új tagok tájékozottak, érdeklődőek, nyitottak legyenek. Az órák az Eötvös Collegiumban zajlanak, de sokszor külső helyszínen is dolgozunk, például a Cervantes Intézetben, a Petőfi Irodalmi Múzeumban és más múzeumokban, de járunk színházba, illetve voltunk már konferencián is a Magyar Tudományos Akadémián, továbbá Spanyolországban is meglátogattuk a madridi Residencia de Estudiantest.