ELTE Angelusz Róbert Társadalomtudományi Szakkollégium

ELTE Angelusz Róbert Társadalomtudományi Szakkollégium ELTE Angelusz Róbert Társadalomtudományi Szakkollégium Mit is jelent mindez?

Az ELTE Angelusz Róbert Társadalomtudományi szakkollégium - röviden ARTSZ - 2004 óta fogja össze a társadalomtudományok iránt érdeklődő, a társadalmi kérdések iránt érzékeny hallgatókat. Célja egy olyan inspiratív, tudományos párbeszédre és eszmecserére alkalmas állandó fórum megteremtése, melynek segítségével a tagok felkészült, művelt, tájékozott, idegen nyelveket beszélő, széles látókörű társad

alomtudományi szakemberekké válhatnak. Szakkollégiumunk legfőbb alapelveit képezi az autonómia, a demokratizmus, a gyakorlatiasság és az interdiszciplinaritás. Azt, hogy az ELTE Angelusz Róbert Társadalomtudományi Szakkollégium független, autonóm intézmény, melyet a Szakkollégium tagjai irányítanak az önkormányzatiság és a demokratizmus elvei alapján. A Szakkollégiumunk kiemelt figyelmet fordít arra, hogy a különböző társadalomtudományi diszciplínák rendszeres együttműködése megvalósuljon, s hogy a tagok olyan készségeket szerezhessenek, melyek segítségével a tudásukat minél hatékonyabban kamatoztathatják a gyakorlatban. Ez utóbbiból fakad az Angelusz Szakkollégium azon specialitása, hogy tagjaink folyamatosan részt vesznek kutatásokban, és eredményeiket évente be is mutatják a szakmai konferenciánk keretében. Az ELTE lágymányosi campusán található irodánkban szívesen látunk, ha megismerkednél velünk (Pázmány Péter sétány 1/a, -1.49-es terem)

Kedves Érdeklődők!Örömmel értesítünk benneteket, hogy a felvételi határidőt meghosszabbítottuk március 29-ig!Amennyiben ...
23/03/2026

Kedves Érdeklődők!

Örömmel értesítünk benneteket, hogy a felvételi határidőt meghosszabbítottuk március 29-ig!

Amennyiben eddig esetleg lemaradtatok, most még van egy hetetek, hogy benyújtsátok a jelentkezéseteket. Nagyon várjuk, hogy megismerhessünk benneteket!

Szívesen fogadjuk minden olyan hallgató jelentkezését, aki magyar felsőoktatási intézményben tanul, és érdeklődik a társadalomtudományok iránt. 🤓

Az írásbeli forduló kérdőívét az alábbi linken találjátok:
https://docs.google.com/document/d/1c33lXvxXwPAyoQmuPFAivuJCKbGisTCl/edit

Töltsétek le, majd a kitöltött dokumentumot küldjétek el nekünk a következő e-mail címre: [email protected]

Ha bármilyen kérdésetek van, nyugodtan forduljatok hozzánk itt vagy Instagramon!

Vendégünk volt Donáth Anna, a szakkollégiumunk alumnája!Mesélt nekünk a régi Angeluszos időkről, a Hollandiában töltött ...
06/03/2026

Vendégünk volt Donáth Anna, a szakkollégiumunk alumnája!

Mesélt nekünk a régi Angeluszos időkről, a Hollandiában töltött éveiről, az Európai Parlamentben elvégzett munkájáról, a politikai pályafutásáról valamint megosztotta velünk a jelenlegi közélettel kapcsolatos gondolatait is.

Köszönjük, hogy elfogadtad a meghívásunkat, nagyon örültünk a látogatásodnak! 💜💚

✨ELINDULT AZ ANGELUSZ SZAKKOLLÉGIUM 2026-os TAVASZI FELVÉTELI IDŐSZAKA! 🌿🌸Itt a lehetőség! Idén tavasszal ismét megnyitj...
04/03/2026

✨ELINDULT AZ ANGELUSZ SZAKKOLLÉGIUM 2026-os TAVASZI FELVÉTELI IDŐSZAKA! 🌿🌸

Itt a lehetőség! Idén tavasszal ismét megnyitjuk a felvételit mindazok számára, akik érdeklődnek a társadalomtudományok iránt és magyar felsőoktatási intézmény hallgatói!

Hogyan jelentkezhetsz?
📌Az első lépés egy kérdőív kitöltése, amelyet az alábbi linken érhettek el:
https://docs.google.com/document/d/1c33lXvxXwPAyoQmuPFAivuJCKbGisTCl/edit

A kitöltött kérdőívet az [email protected] e-mail címre küldjétek el legkésőbb március 22. 23:59-ig. ⏰

📌A felvételi háromlépcsős: a kérdőív után egy két napos tábor, majd egy beszélgetés vár rátok. A részleteket az írásbeli feladatban találjátok, de ha kérdésetek van, elérhettek minket az Instagram-oldalunkon, a fenti email címen vagy itt Facebookon is!

Szeretettel várunk mindenkit! 🥳

ARTSZ

2026 tavaszán is felvételt hirdet az ARTSZ! Jelentkezhet bárki, aki magyar felsőoktatási intézmény hallgatója, és érdeklődik a társadalomtudományok iránt!

💛Felvettek💛Az idei tanév őszi felvételi folyamata során 5 új taggal bővült a szakkollégium. Az újonnan felvettek remekül...
22/02/2026

💛Felvettek💛

Az idei tanév őszi felvételi folyamata során 5 új taggal bővült a szakkollégium. Az újonnan felvettek remekül teljesítettek az írásbelin, a táborban és a szóbelin egyaránt.

Gratulálunk a sikeres felvételihez és üdvözlünk Titeket az Angeluszban!

A tavaszi félévet velünk kezdi:
Székely Norbert, Varró Patrik, Fábián Barnabás Bence, Kapitány Juli, Krizsán Karolina Lili

💚SZAKMAI NAP💚Január végén került megrendezésre a Szakmai Nap, ahol szakkollégiumunk igazgatója, Zombory Máté, négy tagun...
24/01/2026

💚SZAKMAI NAP💚

Január végén került megrendezésre a Szakmai Nap, ahol szakkollégiumunk igazgatója, Zombory Máté, négy tagunk, Kiss Kornél Martin, Hegedűs Gergő, Bódi Levente János, Balassa Bálint, Szávai Flóra, valamint Csegzi Márta és Fenyvesi Balázs adott elő különböző témakör mentén. 👏

🔥 Köszönjük a résztvevőknek az érdekes előadásokat! 🔥

Kedves Érdeklődők!Örömmel értesítünk benneteket, hogy a felvételi határidőt meghosszabbítottuk november 7-ig!Ha eddig es...
27/10/2025

Kedves Érdeklődők!
Örömmel értesítünk benneteket, hogy a felvételi határidőt meghosszabbítottuk november 7-ig!
Ha eddig esetleg lemaradtatok volna, most még van egy hetetek, hogy benyújtsátok a jelentkezéseteket. Nagyon várjuk, hogy megismerhessünk benneteket! Szívesen fogadjuk minden olyan hallgató jelentkezését, aki magyar felsőoktatási intézményben tanul, és érdeklődik a társadalomtudományok iránt. 😊
Az írásbeli forduló kérdőívét az alábbi linken találjátok: https://docs.google.com/document/d/1yMZUVxTWrfQ0Y9kpEu7SGmuWTfdBMQWd/edit
Töltsétek le, majd a kitöltött dokumentumot küldjétek el nekünk a következő e-mail címre: [email protected]
Ha bármilyen kérdésetek van, nyugodtan forduljatok hozzánk itt vagy az Instagramon: angelusz.szakkollegium

✨ELINDULT AZ ANGELUSZ SZAKKOLLÉGIUM 2025-ös ŐSZI FELVÉTELI IDŐSZAKA! 🌿🌸Itt a lehetőség! Idén ősszel ismét megnyitjuk a f...
17/10/2025

✨ELINDULT AZ ANGELUSZ SZAKKOLLÉGIUM 2025-ös ŐSZI FELVÉTELI IDŐSZAKA! 🌿🌸

Itt a lehetőség! Idén ősszel ismét megnyitjuk a felvételit mindazok számára, akik érdeklődnek a társadalomtudományok iránt és magyar felsőoktatási intézmény hallgatói!

Hogyan jelentkezhetsz?
📌Az első lépés egy kérdőív kitöltése, amelyet az alábbi linken érhettek el:
https://docs.google.com/document/d/1yMZUVxTWrfQ0Y9kpEu7SGmuWTfdBMQWd/edit

A kitöltött kérdőívet az [email protected] e-mail címre küldjétek el legkésőbb október 26. 23:59-ig. ⏰

📌A felvételi háromlépcsős: a kérdőív után egy kétnapos tábor, majd egy beszélgetés vár rátok. A részleteket az írásbeli feladatban találjátok, de ha kérdésetek van, elérhettek minket az Instagram-oldalunkon, a fenti email címen vagy itt Facebookon is!

Szeretettel várunk mindenkit! 🥳
AZ ARTSZ

💚Akik velünk kezdik a tanévet💚A tavaszi felvételi során kilenc új taggal bővült szakkollégiumunk. Az újonnan felvettek r...
19/09/2025

💚Akik velünk kezdik a tanévet💚

A tavaszi felvételi során kilenc új taggal bővült szakkollégiumunk. Az újonnan felvettek remekül teljesítettek mind az írásbeli fordulón, a táborban és a szóbeli beszélgetéseken is.

Gratulálunk a sikeres felvételihez, és örömmel üdvözlünk Benneteket az Angeluszban:
Darvas-Takács Hanna Zorka, Gábor Balázs, Glück Krisztina, Kisházi Réka, Kusnyerik Emma, Lintner Milán, Monostori Lili, Takács Boglárka, Varga Zalán

💚ÉVES KONFERENCIA💚Június elején került megrendezésre az Éves Konferencia, ahol szakkollégiumunk igazgatója, Zombory Máté...
10/07/2025

💚ÉVES KONFERENCIA💚

Június elején került megrendezésre az Éves Konferencia, ahol szakkollégiumunk igazgatója, Zombory Máté, három tagunk, Balassa Bálint, Várai-Jeges Villő, Hegedűs Gergő, valamint Rakovics Zsófi alumni, Fenyvesi Balázs és Meszlényi István adott elő három témakör mentén.

Köszönjük a résztvevőknek az előadásokat! 💜

Kedves Érdeklődők!💚Örömmel értesítünk benneteket, hogy a felvételi határidőt meghosszabbítottuk április 20-ig!💚Ha eddig ...
13/04/2025

Kedves Érdeklődők!

💚Örömmel értesítünk benneteket, hogy a felvételi határidőt meghosszabbítottuk április 20-ig!💚

Ha eddig esetleg lemaradtatok volna, most még van egy hetetek, hogy benyújtsátok a jelentkezéseteket. Nagyon várjuk, hogy megismerhessünk benneteket!️ ✨️
Szívesen fogadjuk minden olyan hallgató jelentkezését, aki magyar felsőoktatási intézményben tanul, és érdeklődik a társadalomtudományok iránt.

Az írásbeli forduló kérdőívét az alábbi linken találjátok: https://docs.google.com/document/d/11pTrq3hDT7myB2pZP1UTbbjh92eBtOPU/edit

Töltsétek le, majd a kitöltött dokumentumot küldjétek el nekünk a következő e-mail címre: [email protected]

💚Ha bármilyen kérdésetek van, nyugodtan forduljatok hozzánk itt vagy az Instagramon!

Sziasztok! 💛ELINDULT AZ ANGELUSZ SZAKKOLLÉGIUM 2025-ös TAVASZI FELVÉTELI IDŐSZAKA!🌿🌸Itt a lehetőség! Idén tavasszal ismé...
28/03/2025

Sziasztok!

💛ELINDULT AZ ANGELUSZ SZAKKOLLÉGIUM 2025-ös TAVASZI FELVÉTELI IDŐSZAKA!🌿🌸

Itt a lehetőség! Idén tavasszal ismét megnyitjuk a felvételit mindazok számára, akik érdeklődnek a társadalomtudományok iránt és magyar felsőoktatási intézmény hallgatói!

💛Hogyan jelentkezhetsz?

📌Az első lépés egy kérdőív kitöltése, amelyet az alábbi linken érhettek el:

https://docs.google.com/document/d/11pTrq3hDT7myB2pZP1UTbbjh92eBtOPU/edit?usp=sharing&ouid=116237304539505466703&rtpof=true&sd=true

📌A kitöltött kérdőívet az [email protected] e-mail címre küldjétek el legkésőbb ⏰️ április 13. 23:59-ig⏰️

📌A felvételi háromlépcsős: a kérdőív után egy kétnapos tábor, majd egy beszélgetés vár rátok. A részleteket az írásbeli feladatban találjátok, de ha kérdésetek van, elérhettek minket az Instagram-oldalunkon, a fenti email címen vagy itt Facebookon is!

Szeretettel várunk mindenkit!

AZ ARTSZ

Az Angelusz Róbert Társadalomtudományi Szakkollégium - becenevén ARTSZ - 2004 óta fogja össze a társadalomtudományok iránt érdeklődő, a társadalmi kérdések iránt érzékeny hallgatókat. Célja egy olyan inspiratív, tudományos párbeszédre és eszmecserére alkalmas állandó fó...

Cím

Nándorfejérvári út 13
Budapest
1117

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni ELTE Angelusz Róbert Társadalomtudományi Szakkollégium új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Vállalkozás Elérése

Üzenet küldése ELTE Angelusz Róbert Társadalomtudományi Szakkollégium számára:

Megosztás

Kategória