19/03/2026
Kíváncsian várjuk!
Tegnap este lezárult a rákosrendezői nemzetközi tervpályázat értékelése – a zsűri társelnökeként roppant izgalmas volt az elmúlt hónapok egyik legintenzívebb, de egyben legizgalmasabb szakmai folyamatában részt venni.
Az egyik legfontosabb tanulság számomra: nagyon jó döntés volt a várostervezés koncepcióalkotását nem rögtön egyetlen irodára bízni, hanem gyakorlatilag ilyen léptékben Budapest által több, mint száz éve nem alkalmazott eszközzel élve nyílt, nemzetközi urbanisztikai tervpályázatot kiírni. Hiszen messze nem csak egyetlen jó megoldás van.
Így ugyanis 14 nemzetközi csapat dolgozott Rákosrendező jövőképének megalkotásán, és számos erős, átgondolt koncepció érkezett. Lesz egy nyertes terv, ami a legjobb volt, és amit hamarosan bemutatunk, de úgy látom: a végső mesterterv jó eséllyel több pályamű legjobb elemeinek ötvözete lesz, hiszen legalább 4-5 pályaműben voltak olyan részletek, ötletek, elgondolások, amiket valamilyen formában szeretnénk továbbvinni, beépíteni Rákosrendező jövőképébe. Ha úgy tetszik, a végeredmény a továbblépés során egy kollázs lesz a legjobb, és egymással könnyen összeilleszthető ötletekből, koncepciókból, városszerkezeti elképzelésekből.
És ez így van jól.
A másik fontos tapasztalat, hogy Budapestben még mindig óriási tartalék van. Rákosrendező nem csak egy barnamezős terület – hanem a belvároshoz, a Városligethez való közelsége és a Kisföldalatti, a vasút és a Szegedi úti villamosos új híd fejlesztése esetén egy óriási esély arra, hogy végre létrejöjjön egy új, a történeti belvároson kívüli új, valódi városi alközpont a vasútállomás körül. Hogy végre ne elszalasszuk a lehetőséget, mint Kelenföldön vagy a nagy pályaudvarok körül (lásd Aréna Pláza és a Keleti viszonyát), hanem integráltan, a közlekedési csomópont köré építsünk városközpontot. Olyan léptékben és minőségben, amire régóta szükség lenne, és amit sem a lakótelepek építése, sem az elmúlt évtizedek irodaparkjai vagy lakóparkjai kapcsán valójában sehol Budapesten nem tudtak megadni.
A pályázatokban sok jó válasz született arra, hogyan lehet:
🌳valóban zöld, európai léptékű városrészt építeni sok zöldterülettel és egy új városi parkkal,
💚élettel megtölteni és átjárhatóvá tenni egy ma még szétszabdalt területet,
🌃és közben megfizethető lakhatást biztosítani.
Utóbbi különösen fontos: a tervezett lakások egy része kifejezetten elérhető áron készül majd, ami ma már nemcsak budapesti, hanem európai léptékű kihívás. Éppen ezért abban is bizakodunk, hogy Budapest kedvezményes európai hitelkonstrukciók az is igénybe tud venni majd Rákosrendező fejlesztéséhez - új, megfizethető lakónegyedek céljára ezek a konstrukciók mostanában jelennek meg az uniós politika horizontján.
Ami számomra még előrelépés: nem csak szép rajzokat néztünk. Ez volt az első olyan hazai tervpályázat, ahol minden pályázó részletes digitális modellekkel dolgozott, és a fenntarthatóságot, beépítést, sűrűséget konkrét számítások alapján tudtuk összevetni.
Persze a realitás is fontos szempont volt: a végén mindig az a kérdés, hogy meg is lehet-e építeni, finanszírozható-e a terv. Igyekeztünk azokat a terveket előnyben részesíteni, ahol a „matek is kijön”, rengeteg vitánk és szakértői munkánk volt ezen is.
Fontos látni: ez egy hosszú folyamat eleje. Budapest egy évvel ezelőtt vásárolta meg a területet, eddig minden az ütemterv szerint alakult. Tavaly ilyenkor egy éven belül, a választások előttre ígértük a tervpályázat lezárását, ez teljesülni fog. A közlekedési infrastruktúra (Szegedi úti felüljáró, villamos, kisföldalatti, vasút) állami vállalás, erről megállapodtunk. De ahogy a teljesen privát fejlesztéseknél (BudaPart, Corvin-negyed) is láttuk, amik persze jóval kisebbek Rákosrendezőnél: egy új városrész felépítése évtizedes, és nem néhány éves történet.
És még egy személyes megjegyzés a végére: a zsűri tagjaként mi sem tudjuk még, hogy ki nyert. A pályaműveket sorszámok alapján értékeltük, a borítékbontás csak az adminisztratív lezárás után jön - ezért hívjuk ezt titkos tervpályázatnak, mert a minőség alapján döntöttünk, igazán tippünk sincs, ki lehet a győztes terv és a többi díjazott terv mögött. És ez így van jól, a munka minősége és nem az irodák neve az, ami számított a döntésnél.
Március 31-ére azonban minden kiderül - hamarosan jövünk a részletekkel.