A Hittudományi Osztály a DOSz legrégebben működő osztálya.
2013-ban a DOSz 2012-es köztestületté alakulása után alakult újjá a Hittudományi Osztály. Tisztségviselői:
elnök: Kiss Gábor
alelnök: Hoványi Márton
kommunikációs munkatárs: Földvári Katalin
A Hittudományi Osztály támogatja azokat a konferenciákat, szakmai megbeszéléseket, ahol egy-egy teológiai téma interdiszciplináris megközelítést kap.
Ezért rendezvényeinkre hívjuk és várjuk a teológia határterületeivel foglalkozókat is, a bölcsészet- és társadalomtudományok képviselőit, és bármely szakterületről mindazon kutatókat, akik a XXI. századi társadalmi változásokkal foglalkoznak. A hittudománynak, mint tudománynak folyamatosan reflektálnia kell a változó világ kihívásaira, releváns válaszokat keresve azokra; de emellett, mint a hittel, a vallását megélő ember lelki tevékenységével foglalkozó diszciplína, az évezredes értékek közvetítésével és átadásával, a közösségek szervezésével is releváns módon foglalkoznia kell.
2014-ben egy hat programból álló szimpóziumsorozatot hirdetünk meg "Örök értékek - mai kérdések" címmel. A sorozat egyes darabjait különböző, hittudománnyal vagy annak határterületivel foglalkozó intézményekkel együttműködésben szervezzük. A Tavaszi Szél 2014 doktoranduszkonferencia Hittudományi Szekcióját is a DOSz HTO szervezte.