10/10/2025
27 éves vagyok. Egyetemi éveim befejezésével nem álmaim megvalósításáról, hanem a betegséggel való küzdelemről szól az életem. Zsibbadás, érzéskiesés, hosszú hónapok bizonytalansága után kiderült, hogy cavernoma, egy jóindulatú, de veszélyes érdaganat van a gerincvelőmben, ami bármikor bénulást okozhat. A berlini Charité klinikán már várnak a műtétre, ez az egyetlen reményem, de az ára 31 800 Euró, azaz 13 millió Forint. Most a legnagyobb álmom összegyűjteni a pénzt, hogy újra egészséges legyek!
Gyűjtés kódja: 𝐁𝐀𝐋𝐀́𝐙𝐒𝟏𝟒𝟓
https://www.adomanybank.hu/campaigns/balazs-145/
Év elején még csupán az egyetemi vizsgáim miatt kellett aggódnom, márciustól megváltozott köröttem minden. Lábzsibbadás, érzéskiesés és egyéb, aggasztó egészségügyi panaszaim lettek. Három hónapot vártam az MR vizsgálatra, majd állapotromlásom miatt sürgősséggel hamarabb elvégezték. Nem tudták eldönteni, hogy Sclerosis multiplex vagy daganat okozza a problémáimat. Sokkoltak a diagnózisok. Kaptam Medrolt, plazmaferiziseket, voltak további MR vizsgálatok, konzultációk, de előrelépés semmi, csak bizonytalanság és a panaszaim.
Hosszas kutakodás után jutottam el az egyik legnagyobb és leghíresebb európai kórházközpontba, a Charité – Universitätsmedizin Berlin-be Vajkoczy professzorhoz, aki számára ismert volt a betegségem és vállalta a műtétet. Cavernoma, jóindulatú érdaganat a gerincvelőben, a jobb lábam érinti, és ami sürgős beavatkozást igényel.
Hazánkban a diagnózisom még mindig ismeretlen viselkedésű gerincdaganat. Elindítottam a NEAK finanszírozást, ami elutasításra került, mivel hazánkban is végeznek ilyen műtétet. Nekem nem sikerült orvost találnom, aki vállalt volna. Mindenhol azt mondták várjak. Mire? Az idő sürget, ellenem dolgozik, nem jó bizonytalanságban élni. Lelkileg nehéz volt kezelni a helyzetem, emiatt meghosszabbodott a tanulmányi időszakom is, de mára már megvan a vegyészmérnöki és gyógyszerészi végzettségem, valamint a doktorátusom is. Miután munkaviszonyom nincs és 27 éves vagyok, valahol lógok a rendszerben ellátás nélkül. Munkát vállalni jelen állapotomban képtelen vagyok. 31800 Euró a műtét ára, azaz 13 millió Forint.
Mielőbb szeretnék túl lenni a műtéten, és azt követő párhónapos rehabilitáción, hogy végre én is, munkakereséssel, párkapcsolattal, saját életem alakításával törődhessek, megvalósíthassam álmaimat, azt az életet, amiért tanultam, küzdöttem hosszú éveken át családom támogatásával.
Kérem, akinek módja van, segítsen nekem, másképp nem tudom megoldani, hogy megszabadulhassak a szenvedéstől, bizonytalanságtól és egészségesen élhessek! Előre is köszönök minden támogatást.
𝐁𝐀𝐋𝐀́𝐙𝐒-𝐭 𝐭𝐚́𝐦𝐨𝐠𝐚𝐭𝐧𝐢 𝐥𝐞𝐡𝐞𝐭:
Banki átutalással a Kosztyu Ádám... Alapítvány Adománybankos támogatásai céljából elkülönített számláján:
Bankszámlaszám: 𝟏𝟏𝟕𝟑𝟒𝟏𝟑𝟖-𝟐𝟎𝟎𝟏𝟔𝟗𝟕𝟑 (OTP Bank)
IBAN: HU17 1173 4138 2001 6973 0000 0000
SWIFT/BIC: OTPVHUHB
Közlemény: 𝐁𝐀𝐋𝐀́𝐙𝐒𝟏𝟒𝟓
https://www.adomanybank.hu/campaigns/balazs-145/