Miskolci Bölcsész Egyesület

Miskolci Bölcsész Egyesület Felnőttképzési regisztrációs szám: B/2023/000286

A Miskolci Bölcsész Egyesület új tudáskörrel gazdagítva, felnőttképző programjai keretében kívánja hallgatói világképét még átfogóbbá tenni, segítve ezzel önismeretük mélyítését is.

A közel múltban Jakó István "Egy megvalósult álom" című nótaestjének adott otthont a Miskolci Bölcsész Egyesület székház...
11/05/2026

A közel múltban Jakó István "Egy megvalósult álom" című nótaestjének adott otthont a Miskolci Bölcsész Egyesület székháza! A zenés esten fellépett Tibold Szabina, egyesületünk elnöke, Nagy Lászlóné Borika, a miskolci Dallamok Szárnyán Művészeti Klub tagja, Kékes Zsuzsa korrepetitor, Lukács Ferenc harmonika-és cimbalomművész, valamint Nagy Éva énekes!

Az előadóterem megtelt élettel, közös énekléssel, vastapssal és a közönség szeretetével! Köszönjük, hogy velünk tartottak ezen a programon is! Következő eseményünk - egy zenész-irodalmi délután - június 20-án kerül megrendezésre, melynek témája a szerelem lesz! Részletekkel hamarosan jelentkezünk!

Fotók: Szűcs Mara

Kedves Barátaink, Kedves Érdeklődők! Az első félév sikerét követően folytatódik a Miskolci Bölcsész Egyesület felnőttkép...
09/03/2026

Kedves Barátaink, Kedves Érdeklődők!

Az első félév sikerét követően folytatódik a Miskolci Bölcsész Egyesület felnőttképzési kurzusa, amelyet online és jelenlétben is elérhetnek! Az előadások korlátlan alkalommal visszanézhetőek és bárki be tud kapcsolódni, aki érdeklődik a téma iránt.

A magyar ősműveltség metafizikai kapcsolatai - "A természetben gyökerező isteni rendhez kapcsolódó élet”

A kurzus rövid tartalmi ismertetője: A világ látszólag eltérő mitológiai kincsei mögött megbújó ciklikus ismétlődéseket, mint rendező elvet bemutató előadássorozat. A mítoszokban, mesékben, a nyelvben rejlő tudás „az egyszer volt, hol nem volt” világnak az emlékezete, amely még élte az isteni rendet a védikus és buddhai tanítások, a kabir, pelazg, trák, etruszk misztériumok, az ősegyiptomi világkép megidézésével. A Hold-centrikus gondolkodás istenanyai rendjéről, a kelta druidák, anyajogú társadalmának táltosi tudásáról, gyógyításáról, hitviláguk 13-ságáról, a Hattyú csillagkép szerepéről, az üdvtörténeti alapelvek összehasonlításán keresztül mutatva be a permanens kultúrák isteni eredetet őrző, magas szintű átörökítését.

Oktatóink: Bernád Ilona, Somlai Nikolett Rózsa, Tibold Szabina, Born Gergely, Bíró Lajos, Dr. Kovács Sándor, Pitlu János, Zentai Ákos.

A kurzus időtartama: 2026. március 11-től, május 27-ig szerdai napokon 15:00 és 18:30 között, alkalmanként 3-3 előadó, 60 perces óráival, az órák között 15 perces szünettel!

Részletek és jelentkezés:
+36 70 450 6062 Tóth Mónika - [email protected]
+36 70 225 9997 Tibold Szabina - [email protected]
A kurzus részvételi díja: 66.000 Ft

Szeretettel várjuk jelentkezésüket!

Kérjük, segítsék azzal a Miskolci Bölcsész Egyesület munkáját, hogy megosztják ismerőseikkel, barátaikkal az új kurzus lehetőségét!

Köszönettel és szeretettel,
Tibold Szabina

Szeretettel várjuk a Miskolci Bölcsész Egyesület (B/2023/000286) új felnőttképzési kurzusára, melyet online és jelenlétben is elérhetnek!

Kedves Barátaink, Kedves Érdeklődők!

Az első félév sikerét követően folytatódik a Miskolci Bölcsész Egyesület felnőttképzési kurzusa, amelyet online és jelenlétben is elérhetnek! Az előadások korlátlan alkalommal visszanézhetőek és bárki be tud kapcsolódni, aki érdeklődik a téma iránt.

A magyar ősműveltség metafizikai kapcsolatai - "A természetben gyökerező isteni rendhez kapcsolódó élet”

A kurzus rövid tartalmi ismertetője: A világ látszólag eltérő mitológiai kincsei mögött megbújó ciklikus ismétlődéseket, mint rendező elvet bemutató előadássorozat. A mítoszokban, mesékben, a nyelvben rejlő tudás „az egyszer volt, hol nem volt” világnak az emlékezete, amely még élte az isteni rendet a védikus és buddhai tanítások, a kabir, pelazg, trák, etruszk misztériumok, az ősegyiptomi világkép megidézésével. A Hold-centrikus gondolkodás istenanyai rendjéről, a kelta druidák, anyajogú társadalmának táltosi tudásáról, gyógyításáról, hitviláguk 13-ságáról, a Hattyú csillagkép szerepéről, az üdvtörténeti alapelvek összehasonlításán keresztül mutatva be a permanens kultúrák isteni eredetet őrző, magas szintű átörökítését.

Oktatóink: Bernád Ilona, Somlai Nikolett Rózsa, Tibold Szabina, Born Gergely, Bíró Lajos, Dr. Kovács Sándor, Pitlu János, Zentai Ákos

Kedves Barátaink, Olvasóink!A Miskolci Bölcsész Egyesület szívügyének tartja az Ősi Gyökér folyóirat megjelenését évente...
19/02/2026

Kedves Barátaink, Olvasóink!

A Miskolci Bölcsész Egyesület szívügyének tartja az Ősi Gyökér folyóirat megjelenését évente négy lapszámban. Dr. Gyárfás Ágnes halála óta én vettem át a folyóirat szerkesztését és terjesztését. Szeretnénk felmérni az érdeklődést, és a megrendelők igényeit.

Tisztelettel kérem Önöket, hogy töltsék ki a linken található megrendelő űrlapot, ezzel segítik egyesületünk munkáját és az Ősi Gyökér folyóirat terjesztését: https://forms.gle/KmcyXEoFTTkab7x28

Szeretettel,
Tibold Szabina

Megjelenik negyedévente a magyarságtudomány és az ősi magyar nyelv kutatásának szolgálatában, a Miskolci Bölcsész Egyesület kiadásában. Alapító - örökös főszerkesztő: Badiny Jós Ferenc, Dr. Gyárfás Ágnes Az egyesület célja, hogy ez a hiánypótló, hazánkban egyedüláll....

Szeretettel várjuk a Miskolci Bölcsész Egyesület (B/2023/000286) új felnőttképzési kurzusára, melyet online és jelenlétb...
17/02/2026

Szeretettel várjuk a Miskolci Bölcsész Egyesület (B/2023/000286) új felnőttképzési kurzusára, melyet online és jelenlétben is elérhetnek!

Kedves Barátaink, Kedves Érdeklődők!

Az első félév sikerét követően folytatódik a Miskolci Bölcsész Egyesület felnőttképzési kurzusa, amelyet online és jelenlétben is elérhetnek! Az előadások korlátlan alkalommal visszanézhetőek és bárki be tud kapcsolódni, aki érdeklődik a téma iránt.

A magyar ősműveltség metafizikai kapcsolatai - "A természetben gyökerező isteni rendhez kapcsolódó élet”

A kurzus rövid tartalmi ismertetője: A világ látszólag eltérő mitológiai kincsei mögött megbújó ciklikus ismétlődéseket, mint rendező elvet bemutató előadássorozat. A mítoszokban, mesékben, a nyelvben rejlő tudás „az egyszer volt, hol nem volt” világnak az emlékezete, amely még élte az isteni rendet a védikus és buddhai tanítások, a kabir, pelazg, trák, etruszk misztériumok, az ősegyiptomi világkép megidézésével. A Hold-centrikus gondolkodás istenanyai rendjéről, a kelta druidák, anyajogú társadalmának táltosi tudásáról, gyógyításáról, hitviláguk 13-ságáról, a Hattyú csillagkép szerepéről, az üdvtörténeti alapelvek összehasonlításán keresztül mutatva be a permanens kultúrák isteni eredetet őrző, magas szintű átörökítését.

Oktatóink: Bernád Ilona, Somlai Nikolett Rózsa, Tibold Szabina, Born Gergely, Bíró Lajos, Dr. Kovács Sándor, Pitlu János, Zentai Ákos

A kurzus időtartama: 2026. március 11-től, május 27-ig szerdai napokon 15:00 és 18:30 között, alkalmanként 3-3 előadó, 60 perces óráival, az órák között 15 perces szünettel!

Részletek és jelentkezés:
+36 70 450 6062 Tóth Mónika - [email protected]
+36 70 225 9997 Tibold Szabina - [email protected]
A kurzus részvételi díja: 66.000 Ft

Szeretettel várjuk jelentkezésüket!

Kérjük, segítsék azzal a Miskolci Bölcsész Egyesület munkáját, hogy megosztják ismerőseikkel, barátaikkal az új kurzus lehetőségét!

Köszönettel és szeretettel,
Tibold Szabina

05/02/2026

Kedves Barátaink, Követőink!

A Miskolci Bölcsész Egyesület évi Közgyűlése 2026. február 25-én szerdán, délután 14:00 órai kezdettel, az Egyesület székházában lesz megtartva. Ez egy nyitott közgyűlés, bárki részt vehet, akit érdekel az Egyesület működése és céljai.

Szeretettel várjuk közreműködésüket, gondolataikat, ötleteikkel valő támogatásukat.

PhS Tibold Szabina
elnök

Helyszín:
3525 Miskolc, Batthyány Lajos utca 1.
[email protected]
+36 70 225 9997

24/12/2025

Kedves Barátaink!

Áldott, szép, békés Karácsonyt és Boldog Új Évet Kívánunk a Miskolci Bölcsész Egyesület munkatársai nevében! 🎄

Szeretettel,
PhS Tibold Szabina elnök

19/12/2025

Áldott, szép, békés Karácsonyt és Boldog Új Évet kívánunk a Miskolci Bölcsész Egyesület munkatársai nevében!

Fantasztikusan sikerült az "Őszi zenés-irodalmi délután", melyre székházunk nagyterme zsúfoltságig megtelt! Köszönjük a ...
16/11/2025

Fantasztikusan sikerült az "Őszi zenés-irodalmi délután", melyre székházunk nagyterme zsúfoltságig megtelt! Köszönjük a zenei és irodalmi közreműködőknek a színvonalas műsort, hálásak vagyunk, hogy megidézhettük alapító-elnökünk, Dr. Gyárfás Ágnes emlékét is! A rendezvényt kellemes baráti beszélgetésekkel zártuk, melyet ínyenc falatok és finom borok kóstolása kísért!

Kulturális programjaink folytatódnak!

Az esemény zenei fellépői: Hampó József (zongora), Kékes Zsuzsanna (zongora), József Éva (klarinét), Pashchenko Oksana (zongora), Tibold Szabina (ének), Szurasenkó Dániel (blockflöte), Schultz Tamás (nagybőgő), Jakó István (ének), Miskolczi Pincék Asztaltársaságának dalárdája

Irodalmi közreműködők: Bacsóné Melher Mária, Czibak Ilona, Dr. Kóczi Rozália, Tibold Szabina, Dr. Kékes Katalin, Agócs Károly és Dr. Kovács Sándor

A fotókat Szűcs Mara készítette!

Nagy szeretettel hívunk és várunk mindenkit "Őszi zenés-irodalmi délutánunkra", melyet 2025. november 15-én, szombaton 1...
06/11/2025

Nagy szeretettel hívunk és várunk mindenkit "Őszi zenés-irodalmi délutánunkra", melyet 2025. november 15-én, szombaton 15 órai kezdettel rendezünk a Miskolci Bölcsész Egyesület székházában, Miskolcon!

Zenei fellépők: Hampó József (zongora), Kékes Zsuzsanna (zongora), József Éva (klarinét), Pashchenko Oksana (zongora), Tibold Szabina (ének), Szurasenkó Dániel (blockflöte), Jakó István (ének), Schultz Tamás (nagybőgő), Jakó István (ének), Miskolczi Pincék Asztaltársasága

Irodalmi közreműködők: Bacsóné Melher Mária, Czibak Ilona, Dr. Kóczi Rozália, Tibold Szabina, Agócs Károly, Dr. Kovács Sándor

Jöjjön el, töltsünk együtt egy kellemes délutánt a zene és az irodalom szárnyán!

A rendezvényre a támogató adományjegy 3000 Ft!

17/10/2025

A MAGYAR ŐSMŰVELTSÉG METAFIZIKAI KAPCSOLATAI KURZUS

A Miskolci Bölcsész Egyesület szervezésében új felnőttképzési kurzus indul 2025. október 22. és 2026. febr.11. között. Az előadásokat szerdai napokon, 15 óra és 19 óra között a helyszínen és online kapcsolódással is meg lehet hallgatni. A magyar ősműveltség ismerete útmutatásként szolgál a kozmikus isteni rend természetbeni és természetfeletti utak megjárásához. Ez az út a tudás útja, az örökkévalóság végtelenjeiben rejlő kapuk megnyitásához.

A magyar mágikus nyelv segítségével utunk a tudatosulás, öntudatra ébredés, a csodálatos magyar lélek útján vezet. Népmeséink ősi bölcseleteit, a teljes embert szemlélő és gyógyító népi gyógyászatunkat, az ősi kultúrák közös archetípusainak üzenetét, jelentőségét bemutatva az érdeklődőknek. Értelmezve mit is jelent Mária országában élni, hogyan él Boldogasszonyunk a népi műveltségben, az üdvtörténetben. Ez az út személyes transzformációhoz vezet, iránytű az emberhez méltó élet megélésében.

Segítséget ad eligazodni a minket körülvevő világban, s megérteti velünk, hogy a makrokozmosz, mint valóság, a transzcendens világok együttese. A magyarság messze került igazi önmagától, idegen mintákat görcsösen követő, nemzeti identitását nem élő nép lett. Önmagunk mélyebb ismerete segíthet visszatalálni nemzeti egységünkbe is, hiszen egyéni és nemzeti emlékezet nélkül nincs tudás, nincs identitás. Őseink tudásának, értékeinek ismerete és megtartása, gyermekeink jövőjének a záloga.

A kurzus elindításának célja ezeknek a gondolatoknak, ismereteknek a gyakorlati átadása. Az előadóként felkért tanárok tudása, szakterületükön végzett több évtizedes kutatómunkájuk eredménye garanciája a széleskörű tudást biztosító ismeretanyagnak.

Előadók: Bernád Ilona, Bíró Lajos, Born Gergely, dr. Grandpierre Attila, dr. Kovács Sándor, Pitlu János, Somlai Nikolett, Tibold Szabina.

A Miskolci Bölcsész Egyesület akkreditált felnőttképző intézmény, így a kurzus elvégzése után TANÚSÍTVÁNY letöltésére van lehetőség az állami FAR rendszeréből. A tandíj 66.000Ft/ félév, amelyet részletekben is lehetséges megfizetni. Több személy együttes jelentkezése esetén kedvezményt biztosítunk.

Várjuk szeretettel, legyen ennek az idei évben már 36. éve működő közösségnek a
tagja! Részletek és jelentkezés: +36 70 225 9997, [email protected]

Cím

Batthyány Utca 1
Miskolc
3525

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Miskolci Bölcsész Egyesület új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Vállalkozás Elérése

Üzenet küldése Miskolci Bölcsész Egyesület számára:

Megosztás