07/05/2026
XIII. Lakatos Menyhért Emléknap a Miskolci Görögkatolikus Roma Szakkollégiumban
Immár tizenharmadik alkalommal rendezte meg szakkollégiumunk a Lakatos Menyhért Emléknapot, amely mára hagyománnyá vált intézményünk életében. A verseny még egykori szakkollégistáink kezdeményezésére indult útjára, és évről évre méltó emléket állít Lakatos Menyhért munkásságának, miközben lehetőséget biztosít a fiatalok számára tehetségük kibontakoztatására, az anyanyelv és a kultúra ünneplésére.
Lakatos Menyhért (1926–2007) a 20. századi magyar irodalom meghatározó alakja volt, aki műveiben hitelesen mutatta be a roma kultúrát és a roma közösségek életét. Munkássága hozzájárult ahhoz, hogy a roma kultúra és társadalmi kérdések nagyobb figyelmet kapjanak a magyar irodalomban. A roma költészet és kultúra ápolása nemcsak egy közösség számára fontos, hanem az egész társadalom számára értéket teremt.
Az idei versenyre is nagy érdeklődés mellett került sor: több mint tíz intézményből közel harminc versenyző érkezett hozzánk. A résztvevők között voltak általános és középiskolás diákok is, akik színvonalas és megható előadásokkal tisztelegtek a költészet előtt.
A program konferálója Trestyánszki Rita volt. A rendezvény résztvevőit Dr. Makkai László atya, a kollégium igazgatója köszöntötte, majd Szajkó Cintia, a verseny ötletgazdája és egykori szakkollégistánk osztotta meg gondolatait a jelenlévőkkel.
A zsűri tagjai:
• Dr. Gulyás Klára kulturális antropológus, a Sárospataki Református Hittudományi Egyetem adjunktusa, a zsűri elnöke
• Kubi Judit, az edelényi Szent Miklós Görögkatolikus Iskola magyar–német szakos tanára
• Szabó Bettina, intézményünk angoltanára
• Csonka Barbara, kollégiumunk HÖK-elnöke
• Kiss Máté atya, püspök atya személyi titkára és a múcsonyi görögkatolikus iskola hitoktatója
• Lakatos Zsolt, V. évfolyamos papnövendék
A verseny során számos szép és színvonalas előadást hallhatott a közönség és a zsűri is egyaránt. Köszönettel tartozunk a zsűri minden tagjának a lelkiismeretes értékelésért és a biztató szavakért. hogy Ezúton is köszönjük a versenyzőknek és felkészítő tanáraiknak a befektetett munkát, az igényes felkészülést és a bátor szereplést.
Eredmények:
Általános iskola kategória
1. Horváth Karolina – Monoki Kossuth Lajos Általános Iskola
2. Horváth Mirella – Zádorfalva Csillagai Tanoda
3. Szabó Zsófia – Miskolci Görögkatolikus Általános Iskola
Különdíjban részesült:
• Almási Balázs
• Dolányi Hanna
Középiskola kategória
1. Oláh Dániel – Kossuth Lajos Piarista Kollégium
2. Lakatos Adrián – Kossuth Lajos Piarista Kollégium
3. Magyar Maximilián – Szent János Görögkatolikus Gimnázium, Szakgimnázium, Technikum, Óvoda és Kollégium
Különdíj:
• Molnár Amanda
Felajánlásban részesült:
• Dolányi Hanna
A rendezvény ismét bebizonyította, hogy a versmondás közösséget formál, értéket közvetít, és fontos szerepet játszik kulturális örökségünk megőrzésében.
Köszönjük minden résztvevőnek és segítőnek, hogy hozzájárultak a XIII. Lakatos Menyhért Emléknap sikeréhez!
Készült: NTP-SZKOLL-25-0004 azonosítószámú projekt keretében a Nemzeti Tehetség Program és a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával