28/05/2026
Teológus a pünkösd forgatagában
Sokan azt gondolják, hogy a lelkipásztorok és a teológushallgatók élete merő tanulásból és fegyelemből áll. Ez részben igaz, ugyanakkor fontos látni, hogy a lelkészek és teológusok is emberek: nekik is szükségük van feltöltődésre, felszabadultságra és arra a szabadságra, amelyet Isten ajándékoz az embernek.
A pünkösdi legáció során ezt magam is megtapasztalhattam. Az igehirdetési szolgálatok mellett lehetőség nyílt arra is, hogy a szolgatársakkal beszélgessünk, kapcsolatokat építsünk, és egy kicsit kilépjünk a mindennapi szolgálati rendből, illetve a vizsgaidőszakból.
A pünkösdi legáció alkalmával Héregen, Tarjánon, Bajnán és Nagysápon szolgáltam. Már egy korábbi kiszállás során megismerkedtem az ottani lelkipásztorokkal, így a közeg sem volt idegen számomra. Összesen négy igehirdetési szolgálatban vettem részt, valamint egy úrvacsoraosztásban segédkeztem. Ezekről azonban most nem szeretnék részletesebben írni, hiszen karácsony alkalmával már született egy hasonló beszámolóm.
Most inkább azt az oldalát mutatom be a legációnak, amely talán kevesebbszer kerül szóba: a „lelkészi civil élet” mindennapjait és viszontagságait. Mert a szolgálat mögött ott van az ember is – a fáradtságaival, örömeivel, humorával, közösségi pillanataival, családjával és azokkal az esti beszélgetésekkel, amelyek sokszor legalább annyira építőek, mint egy hivatalos alkalom.
Hálát adok az Úrnak, hogy ezen a pünkösdön egy ilyen életteli legációs közegbe kerülhettem.
Érkezésem napján, pünkösdvasárnap reggel Bajnán szolgáltam, majd Nagysápon vettem részt egy konfirmációs istentiszteleten, ahol úrvacsoraosztásban segédkeztem. Talán nem kell külön leírnom, hogy ez a két szolgálat mennyit jelentett számomra.
Ezt követően Tarjánba mentem, ahol egy számomra teljesen váratlan helyzetbe csöppentem: mint kiderült, éppen egy születésnapi összejövetelbe érkeztem, amelyet a lelkész házaspár jó barátai tartottak. Kezdetben mindenki idegen volt számomra, de a sok beszélgetés és a jó társaság hamar oldotta a feszültséget.
Ebéd után részt vettünk a tarjáni pünkösdi bortúrán, ahol még több új emberrel találkoztam. Közben fogadó lelkészeim barátai is csatlakoztak hozzánk, így egyre nagyobb társasággal folytattuk utunkat a borospincék között. A nap során – természetesen mértékkel – nagyon finom borokat kóstoltunk, jókat beszélgettünk, ettünk és rengeteget nevettünk. Este tíz órára zárult le ez a kis „körtúra”, amelyet még egy hosszú, elalvás előtti beszélgetés koronázott meg.
Pünkösdhétfőn, egy gyors reggeli után, fél kilenctől három istentiszteleten vettem részt. Ezután a lelkipásztor úr szüleinél ebédeltünk, majd eredetileg hazaindultam volna… volna. A borkóstolón megismert barátok ugyanis átjöttek a parókiára egy kis beszélgetésre és sütögetésre. Kérésükre még vacsorára is maradtam, sőt marasztaltak volna egy újabb éjszakára is, ezt azonban már nem engedhettem meg magamnak. Így végül, miután mindenkitől elköszöntem, este kilenc órakor indultam vissza a teológiára.
Az egész pünkösdi legáció számomra nemcsak szolgálat volt, hanem egy fontos emlékeztetés is arra, hogy a lelkipásztori életben mennyire fontosak az emberi kapcsolatok, a közösségben megélt örömök és azok az egyszerű pillanatok, amikor az ember csak jelen van, beszélget, nevet és együtt él másokkal és lényegében az Isten által kapott szabadságot élvezi.
Ezen a pünkösdön nagyon sok lelki, élménydús és kézzelfogható ajándékkal térhettem haza, amelyekért ezúton is hálás szívvel mondok köszönetet a lelkipásztoroknak, családjuknak és baráti társaságuknak, valamint a gyülekezetek tagjainak a szeretetteljes fogadtatásért és a sok közösen megélt pillanatért.
Isten gazdag áldását kérem rájuk.
Selymes Máté – teológus hallgató
https://www.prta.hu/web/bejegyzes/teologus-a-punkosd-forgatagaban
