Seminarium Incarnatæ Sapientiæ

Call Directions Website Contact the university

Seminarium Incarnatæ Sapientiæ A Gyulafehérvári Megtestesült Bölcsességről nevezett Római Katolikus Papnevelő Intézet oldala. B. Gr. Márton Áron és Jakab Antal püspöksége idején ez az ún.

A gyulafehérvári székhelyet elfoglaló főpásztorok legsürgősebb tennivalójuknak a papképzést tekintették. Sztoyka Zsigmond Antal püspök 1753-ban alapította meg - egyelőre a püspöki rezidenciáján - a Megtestesült Bölcsességről nevezett egyházmegyei szemináriumot (Seminarium Incarnatae Sapientiae - S.I.S.), vagy ahogyan akkor nevezték, a Papneveldét. Az 1758-ban felépült külön teológiai épület (a mai "Jerikó" helyén) hamarosan kicsinek bizonyult. Ezért 1778-ban a Papnevelde átköltözött a jezsuiták feloszlatása következtében üresen maradt kollégiumba. Batthyány Ignác püspöknek 1792-ben sikerült megszereznie a volt trinitárius rendházat és templomot. A szerzetház temploma helyébe a csillagvizsgálót és a világhíru könyvtárat ("Batthyanaeum") rendezte be, a zárdai rész pedig a Papnevelde épülete lett. Fogarassy Mihály püspök 1877-ben a teológiai épület utca felöli részét bővítette. "Fogarassy-szárny" elnyerte a mai formáját. Az 1970-es években megtervezett új teológiai intézet felépítése a hatóságok részéről állított akadályok miatt elmaradt. Ezért a szeminaristák kollégiuma régi egyházi épületeink tatarozásával alakult ki. Dr. Marton József

Szemináriumunk több évtizedes hagyománya, hogy Mindenszentek főünnepét és Halottak napját megelőzően a kispapok felkeres...
27/10/2026

Szemináriumunk több évtizedes hagyománya, hogy Mindenszentek főünnepét és Halottak napját megelőzően a kispapok felkeresik és "ünneplőbe öltöztetik" a gyulafehérvári köztemetőben nyugvó papok sírjait, köztük a néhai Nagy László, 1901-ben elhunyt papnövendék sírját is.

A munka végén a szeminaristák szertartást végeztek az elhunytak lelke üdvéért.

Nyugodjanak békében!

Fotók: SIS archívum

"Vessétek le tehát a régi embert" – admissio és beöltözés GyulafehérváronOktóber 25-én, évközi 30. vasárnapon a gyulafeh...
25/10/2026

"Vessétek le tehát a régi embert" – admissio és beöltözés Gyulafehérváron

Október 25-én, évközi 30. vasárnapon a gyulafehérvári székesegyházban tartották a diakónus- és papjelöltek befogadásának szertartását, az úgynevezett admissiót, amelynek keretében a harmadéves kispapok kinyilvánították szándékukat a főpásztor előtt, hogy szeretnének a papságra készülni, lelkileg olyanná alakulni, hogy Krisztusnak és az Egyháznak hűségesen szolgálhassanak. A szertartás keretében ennek külső jelet adva, magukra öltötték a reverendát, amely által tanúságot tesznek nap mint nap a Krisztus melletti elköteleződésükről.

A délelőtt 10:30 órától kezdődő ünnepi szentmise keretében admissióban részesült és beöltözött a margittai Bodnár Tamás és a csernátoni Kászoni Tamás.

Az ünnepi szentmise főcelebránsa és szónoka Kerekes László segédpüspök volt, vele koncelebrált Jakubinyi György nyugalmazott érsek, az intézet elöljárói, tanárai, valamint a központi papság. A bensőséges ünnepen jelen voltak az ünnepeltek családtagjai, barátai és ismerősei.

Kerekes László segédpüspök homíliájában rámutatott a reverenda jelentőségére és arra, hogy a reverenda nem csupán egy külső ruhadarab.

A segépüspök homíliáját követően András István szemináriumi rektor név szerint kiszólítva bemutatta a jelölteket, akik megerősítették szándékukat, hogy az egyházi rend felvételére készülnek. Ezt követte a reverendák megáldása, szenteltvízzel való meghintése és tömjénezése; majd a két kispap ünnepélyesen beöltözött.

A jelöltek „reverenda-apát” is választottak a felsőbb éves kispapok közül, akik a beöltözésben segítettek, és akiknek feladata imájukkal és példájukkal kísérni a hivatalosan is a papjelöltek sorába lépettek hivatásának kibontakozását.

Isten tegye teljessé a jót, amit megkezdett bennük!

Fotók: Egyed Arnold István/SIS

Intézetünk régi hagyománya szerint az admissziót és beöltözést megelőző este a szemináriumi közösség együtt készül a más...
24/10/2026

Intézetünk régi hagyománya szerint az admissziót és beöltözést megelőző este a szemináriumi közösség együtt készül a másnapi szertartásra.

A szeminárium kápolnájában tartott szertartás keretében a beöltözendő harmadéves kispapok átvették a reverendát, amelybe a holnapi ünnepi szentmise keretében öltöznek be. A bensőséges ünnep során a közösség nevében Kiss Szilárd főmagiszter köszöntötte a harmadéveseket, majd Kiss Endre spirituális szólt a beöltözendő kispapokhoz.

Az ünnepi esemény október 25-én, vasárnap délelőtt 10:30-tól a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség Facebook-oldalán lesz követhető.

Fotók: Egyed Arnold István/SIS

Megemlékezés az 1956-os forradalomrólA Szalézi Szent Ferencről nevezett Erdélyi Magyar Egyházirodalmi Iskola (EMEI) szak...
24/10/2026

Megemlékezés az 1956-os forradalomról

A Szalézi Szent Ferencről nevezett Erdélyi Magyar Egyházirodalmi Iskola (EMEI) szakosztályának szervezésében október 23.-án megemlékeztünk a 70 évvel ezelőtt kitört 1956-os forradalomról.

Az est elején Fekete László Csaba V. éves kispap, az EMEI új elnöke köszöntötte az egybegyűlt elöljárókat és kispapokat. Ezután kezdetét vette a szakosztály tagjainak előadása, amelyben a forradalom idején tevékenykedő költők és írók életébe, valamint munkásságába nyerhettek betekintést a jelenlévők.

Fotók: Kiss Szilárd/SIS
Egyed Arnold István/SIS

„Minél gyakrabban vesszük magunkhoz az Eucharisztiát, annál inkább válunk Jézushoz hasonlóvá, hogy már ezen a földön meg...
12/10/2026

„Minél gyakrabban vesszük magunkhoz az Eucharisztiát, annál inkább válunk Jézushoz hasonlóvá, hogy már ezen a földön megízlelhessük a mennyországot.” (Szent Carlo Acutis)

Örökös szentségimádási nap a gyulafehérvári szemináriumban

Október 12-én tartották a gyulafehérvári szeminárium kápolnájának örökös szentségimádási napját.

Az ünneplés a laudes elimádkozásával, majd szentmisével kezdődött. Ezt követően a kispapok egymást váltva imádkoztak a legméltóságosabb Oltáriszentség előtt, egyéni és közösségi szándékaikért. A nap végén Kiss Szilárd diakónus vezetésével közösen elimádkozták az Oltáriszentség litániáját, amely szentségi áldással zárult. Különleges ünnep a közösség számára, hogy elhelyezték Szent Carlo Acutis ereklyéjét, akinek emléknapját egyházunk október 12-én ünnepli.

Fotók: Egyed Arnold István/SIS

,,A föld alól, a magyar föld alólA vértanúk szent lelke földalol” - Juhász Gyula Október 6.-án este papnevelő intézetünk...
07/10/2026

,,A föld alól, a magyar föld alól
A vértanúk szent lelke földalol” - Juhász Gyula

Október 6.-án este papnevelő intézetünk diáktanácsának szervezésében megemlékeztünk az aradi vértanúkról. A megemlékezést Koncz Tamás II. éves kispap, a diáktanács elnöke nyitotta meg. Az előadás során említésre került mind a 13 aradi vértanú neve, és életüknek egy-egy fontosabb mozzanata, valamint személyes leveleik, hozzátartozóik visszaemlékezései.

Az ünnepség végén elhangzott Juhász Gyula: Vértanúink című verse, majd a Himnusz eléneklésével zárult a megemlékezés.

Fotók: Egyed Arnold-István, Kiss Szilárd/SIS

Tanévkezdő lelkigyakorlat 20262026. szeptember 30. és október 2. között a gyulafehérvári szeminárium közösségének tanévk...
02/10/2026

Tanévkezdő lelkigyakorlat 2026

2026. szeptember 30. és október 2. között a gyulafehérvári szeminárium közösségének tanévkezdő lelkigyakorlatára került sor, melynek moderátora P. Bakos Gergely OSB volt.

Az elmélkedések fókuszában a Lectio divina, annak elmélete és gyakorlata állt.

Fotó: SIS archívum

Ünnepélyes tanévnyitó a gyulafehérvári papnevelő intézetbenSzeptember 29-én, Szent Mihály, Szent Gábor és Szent Rafael f...
29/09/2026

Ünnepélyes tanévnyitó a gyulafehérvári papnevelő intézetben

Szeptember 29-én, Szent Mihály, Szent Gábor és Szent Rafael főangyalok főünnepének estéjén tartotta tanévnyitóját a gyulafehérvári Megtestesült Bölcsességről nevezett Papnevelő Intézet.

A szemináriumi elöljárók, tanárok és kispapok mellett az évnyitó ünnepségen jelen volt Kovács Gergely érsek.

A megjelenteket Kiss Szilárd diakónus, hatodéves kispap, főmagiszter köszöntötte, majd András István szemináriumi rektor szólt elsőként a megjelentekhez. Beszédében arra buzdította a kispapokat, hogy a tanév során őrizzék meg a kezdeti örömöt és lelkesedést. Az új szemináriumi évre vonatkozóan három értéket ajánlott a kispapok figyelmébe: a kezdeményezőképességet, a tudatos jelenlétet, valamint a kíváncsiságot.

Ezt követően Hurgoi Sándor szemináriumi prefektus bemutatta közösségünk tizenegy új tagját, az elsőéveseket. Majd Diósi Dávid dékán-vicerektor ünnepi beszéde hangzott el, melyben hasznos tanácsokkal látta el mind az újonnan érkezetteket, mind pedig az újabb évet kezdőket.

Utolsó felszólalóként Kovács Gergely érsek szólt a jelenlévőkhöz, aki a rektor atya által megfogalmazott három gondolatot hangsúlyozta ismét ki, hozzátéve, hogy mindezek mellett a legfontosabb arra a kérdésre személyes választ adni, hogy miért döntöttünk ezen hivatás mellett, mi tart meg minket a papságra vezető úton.

Az ünnepség a szeminárium kápolnájában zárult, ahol közösen imádkoztuk el az ünnepi vesperást.

A papnevelő intézet kórusa énekeivel, valamint Kováts Álmos Botond Márton Áron püspök egyik tanévnyitón a kispapokhoz intézett beszédének felolvasásával járult hozzá az esemény ünnepélyes jellegéhez.

Fotók: Egyed Arnold István/SIS

Szent Mihály, Szent Gábor és Szent Rafael főangyalok ünnepén, 2026. szeptember 29-én számos zarándok gyűlt össze a gyula...
29/09/2026

Szent Mihály, Szent Gábor és Szent Rafael főangyalok ünnepén, 2026. szeptember 29-én számos zarándok gyűlt össze a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház búcsúünnepére, valamint a Megtestesült Bölcsességről nevezett Papnevelő Intézet ünnepi Veni Sancte szentmiséjére.

A szentmisén megemlékeztek Tiszteletreméltó Márton Áron püspök és hitvalló halálának 46. évfordulójáról is.

Az ünnepi szentmise főcelebránsa és szónoka Tamás József nyugalmazott püspök volt, aki Kovács Gergely érsekkel, Kerekes László segédpüspökkel, Jakubinyi György nyugalmazott érsekkel és a főegyházmegye jelen lévő papjaival együtt mutatta be a legszentebb áldozatot.

Az új szemináriumi-akadémiai év kezdetén kérjük a híveket, hogy továbbra is imádkozzanak értünk, kispapokért, valamint a papi és szerzetesi hivatásokért!

Fotók: Kováts Álmos Botond/SIS

Ünnepélyes kanonoki vesperás a gyulafehérvári székesegyház búcsújának előestéjén2026. szeptember 28-án, hétfőn ünnepélye...
28/09/2026

Ünnepélyes kanonoki vesperás a gyulafehérvári székesegyház búcsújának előestéjén

2026. szeptember 28-án, hétfőn ünnepélyes kanonoki vesperást tartottak a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyházban, Szent Mihály főangyal ünnepének előestéjén. Az ünnepi vesperáson jelen volt Kovács Gergely érsek, Jakubinyi György nyugalmazott érsek, Tamás József nyugalmazott segédpüspök, valamint a székeskáptalan tagjai, a gyulafehérvári szeminárium tanárai és kispapjai, illetve a GMGK Líceum diákjai. A zsolozsmát Oláh Zoltán nagyprépost vezette.

Fotók: Egyed Arnold-István, Kováts Álmos-Botond/SIS

Address

Gabriel Bethlen, 3
Alba Iulia
510009

Alerts

Be the first to know and let us send you an email when Seminarium Incarnatæ Sapientiæ posts news and promotions. Your email address will not be used for any other purpose, and you can unsubscribe at any time.

Contact The University

Send a message to Seminarium Incarnatæ Sapientiæ:

Shortcuts

Share

Nearby universities