Protestáns Teológiai Intézet Kolozsvár

Protestáns Teológiai Intézet Kolozsvár A református és az unitárius lelkészképzésnek nagy múltja van Erdélyben. A szászoknak és a magyar lutheránusoknak Erdélyben nem volt teológiai főiskolájuk.

A református lelkészképzés a gyulafehérvári (1622-1662) és a nagyenyedi (1662-1896) kollégiumokban kezdődött, majd Kolozsvárra költözött (1895), ahol Református Theologiai Fakultás-ként működik 1948-ig. Az unitárius lelkészképzés 1568-ban a kolozsvári egyetem keretén belül indult be, 1857-től 1849-ig önálló teológiai szemináriumon/akadémián folyt a lelkészek képzése. A magyar evanglélikusok Triano

n óta a Református Fakultáson tanulnak. A négy erdélyi történelmi protestáns egyház 1948-ban alapította a jelenlegi kolozsvári Egyetemi Fokú Protestáns Teológiai Intézetet. A Református Kar a Református Theologiai Fakultás épületében és jogutódjaként működik. A szász evangélikusok 1949-től előbb Kolozsváron indíthattak saját kart, majd 1954-től Nagyszebenben. Az Unitárius Kar a régi Unitárius Akadémia épületében működött 1959-ig, amikor is állami utasításra összeköltöztették a református és az unitárius teológiát, így viselte a teológia 1959 és 1989 között az Egyetemi Fokú Egységes Protestáns Teológiai Intézet nevet.

1990-től az Egyetemi Fokú Protestáns Teológiai Intézetben - most már az Egységes jelző nélkül - egyre nagyobb önállósággal működik a Református-Evangélikus, az Unitárius és a Szász Evangélikus Kar.

http://www.proteo.hu/?q=node/98
13/03/2012

http://www.proteo.hu/?q=node/98

A Teológiai Intézet hallgatóinak szervezésében már 10 éve folyik a hajléktalanok közötti misszió. Nagyböjt időszakában fokozott figyelemmel vagyunk azok iránt, akik valamilyen oknál fogva a méltányos élet alapvető szükségleteit is nélkülözik. A böjt lemondásról szól, de nem csak egyszerűen a lemondá...

www.proteo.hu
13/03/2012

www.proteo.hu

A Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben 2012. február 25-én nyílt szenátusi ülés keretében köszöntötték az életének 66. évét betöltött D. Dr. Juhász Tamás teológiai professzort. Juhász Tamás 28 éven át volt az Intézet rendszeres teológiai tanszékének tanára.

04/10/2011

“Krisztus iskolájából nem lehet elballagni.”

09/08/2011
08/08/2011

Ti is atyák ne ingereljétek gyermekeiteket, hanem neveljétek azokat az Úr tanítása és intése szerint. Ef 6:4

08/08/2011

Az élet iskola nélkül olyan, akár a hamu.
Fabio Geda

08/08/2011

Az ember csak neveléssel válik emberré.

Gárdonyi Géza

30/07/2011

Address

Kolozsvár, Bocskai-tér/Piata Avram Iancu, 13
Cluj-Napoca

Alerts

Be the first to know and let us send you an email when Protestáns Teológiai Intézet Kolozsvár posts news and promotions. Your email address will not be used for any other purpose, and you can unsubscribe at any time.

Share